A republikánus Anna Paulina Luna Donald Trump arcmását is belevésetné a Rushmore-hegy sziklafalába. És nem viccel, az erről szóló törvényjavaslat már a Képviselőház asztalán van – közölte a Hill. Ha a javaslat átmegy a Kongresszuson, az amerikai belügyminisztériumnak kell majd gondoskodnia a munkálatokról.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A Dél-Dakota államban lévő Rushmore-hegy valaha az őslakosok szent helye volt, amelyet az Egyesült Államok kormányzata elvett tőlük, később nemzeti emlékhellyé nyilvánított. A hegy oldalába 1927 és 1941 között faragták bele sorrendben Washington, Jefferson, Theodore Roosevelt és Lincoln profilját.
Most mit mondjuk erre? A hírnél csak a trumpista„congresswoman” zavarba ejtőbb.
Anna Paulina Luna újonc a képviselőházban; kifejezetten Donald Trump támogatásával állhatott rajhoz és szerzett mandátumot Floridában. Bárcsak 35 éves, a Republikánus Párt keményvonalas konzervatív szárnyához tartozik és büszkén hirdeti, hogy az amerikai légierő veteránja.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy öt éven át két katonai támaszpont igazgatóságán dolgozott, miközben főiskolára járt, modellkedet és egy elitebb sztriptízbárban dolgozott cocktail-szervírozóként. Végül pedig összehozott egy alapfokú diplomát biológiából.
Ami a családját illeti, anyai oldalról mexikói bevándorlók leszármazottja. Az apja „messianisztikus zsidó”, ami a judaizmus és a karizmatikus evangéliumi neoprotestáns kereszténység különös turmixa. De ez persze csak a felekezeti hovatartozás – ami a származásukat illeti, ezen az ágon németek, a nagyapja a Wehrmacht katonája volt.
Anna Paulina Luna története tehát az amerikai álom beteljesülése, egyben persze tökéletes látlelet az USA demokráciájának állapotáról.
És abba még bele sem mentünk, hogy 2023-ban azzal fenyegetőzött, hogy megvonatja a Pentagon vezetőinek a fizetését, ha nem hozzák nyilvánosságra azonnal a lezuhant UFO-űrhajók vizsgálati jegyzőkönyveit, úgy a zsákmányolt technológiákra, mint az idegenek biológiai leírására vonatkozólag…
Amúgy azt tudtátok, hogy az iráni parlamentben nemcsak a vallási és etnikai kissebségek rendelkeznek garantált képviselettel, hanem több nő foglal helyet, mint némelyik nyugati országban, viszont a képviselőség alapfeltétele a jogi végzettség vagy tudományos fokozat, mondván ott komoly munka, törvényalkotás folyik?
Mindegy, ez csak úgy eszünkbe jutott. És akkor néhány kép a Donald Trump pártfogását élvező Anna Paulina Lunáról. Az biztos, hogy a republikánus elnöknek jobb ízlése van mint Bidennek!


