Február 3-án az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az orosz légierő vadászgépe megsemmisített egy ukrán Szu-27-es vadászbombázót. Az ukrán légierő nem sokkal később elismerte egy pilótája elvesztését – erről adott hírt a Portfolio.hu. Az orosz védelmi minisztérium azt is közölte, hogy az ukrán repülőgépet egy nagy hatótávolságú R-37M rakétával lőtték le, amelyet egy Szu-30-asból lőttek ki körülbelül 130 kilométeres távolságból.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az R-37-es egy viszonylag új levegő-levegő rakétának számít az orosz fegyverarzenálban (habár tervezése még a szovjet időkre nyúlik vissza). M változata állítólag 300-400 kilométer hatótávolsággal rendelkezik. Oroszország korábban többször is jelentett sikeres találatokat R-37-esek segítségével, Ukrajna ezt az állítást tagadja.
Jelzés értékű, hogy az orosz állítással egy napon, Ukrajna 831. taktikai repülési dandárja is nyilvánosságra hozta egyik pilótája halálát. Az ukrán bejegyzés szerint a 24 éves pilóta bevetés közben vesztette életét, ennél többet azonban nem árultak el az esetről. Mi, a magunk részéről azért úgy vélelmezzük, hogy összefüggés van az orosz és az ukrán bejelentés között, és ezzel minden bizonnyal nem vagyunk messze az igazságtól…
Kezdjük a legfontosabbal, mert az embert mindenkor sajnáljuk: Isten nyugosztalja az elhunyt pilótát, és adjon lelki békét a hősi halált halt katona szeretteinek, családjának! Állítsa bárki az ellenkezőjét, de mi nem gyűlölünk senkit, sem az oroszokat, sem az ukránokat. Csak azokat a politikusokat állítjuk pellengérre, akik meglátásunk szerint rossz irányba befolyásolják a világot, és jó eséllyel kárt okoznak az emberiségnek!
Ami pedig a cikk „szakmai” részét illeti, döbbenetesen hangzik, hogy egy levegő-levegő rakétával 130 (na, pláne 300-400 kilométerről) le lehet szedni egy repülőt. Gondoljatok csak bele, ez azt jelenti Magyarországra vonatkoztatva, mintha a rakétát adott esetben Nagykanizsán lőnék ki az ellenségre, amely éppen Nyíregyháza térségében repül. Ez döbbenetes hír! Hol van ez már ahhoz képest, hogy a második világháborúban csata közben szinte bele tudtak nézni a másik szemébe az egymással viaskodó pilóták.