Donald Trump amerikai elnök az Ovális Irodában beszélt újságíróknak, egy nappal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott, régóta várt telefonbeszélgetése után. A beszélgetés, ahogy Trump leírta, olyan témákat ölelt fel, mint az orosz-ukrán konfliktus, a NATO szerepe, a gazdasági stratégiák, például a vámok, valamint a BRICS és a G8-ak körüli geopolitikai dinamika.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Trump sajtótájékoztatóján kitért kormánya új vámtervére is, amely szerinte a méltányosságot azáltal biztosítja, hogy kölcsönös vámokat vet ki azokra az országokra, amelyek magas importvámokat vetnek ki az amerikai árukra. A Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tervezett találkozója előtt kiemelte Indiát, mint a világ egyik legprotekcionistább gazdaságát.
Aztán kiderült, hogy ez nem akkora baj, ha az indiaiak orosz helyett inkább amerikai fegyvereket vásárolnak – sokat. A vámokból pedig kijutott annak az Argentínának is, amelynek tetemes kereskedelmi deficitje van az USA-val szemben.
Trump megragadta az alkalmat, hogy bírálja a BRICS-blokkot, amiért az amerikai dollárrendszeren kívül kereskednek. – A BRICS rossz céllal került oda – figyelmeztetett az amerikai elnök, megjegyezve, hogy a szövetség ambíciói veszélyeztetik a dollár dominanciáját. – Félnek beszélni róla, mert megmondtam nekik, ha szórakozni akarnak a dollárral, akkor 100 százalékos vámot fognak kapni…
A BRICS halott, amióta ezt megemlítettem. A BRICS abban a pillanatban meghalt, amikor ezt megemlítettem – jelentette ki Trump.
Itt az ideje, hogy megosszam ez irányú gondolataimat Trumppal és az általa vezetett Egyesült Államokkal kapcsolatban. Nos, az új amerikai elnök úgy viselkedik, mint egy olyan kupleráj megöregedett madámja, ahol csupa olyan csaj „dolgozik”, akik 20 éves korukban bombázók voltak, de azóta eltelt 30 év. Csak ezt a piros lámpáz ház munkatársai még nem tudják, nem fogják fel.
Azt hiszem, fájdalmas lesz tudomásul vennie Trumpnak és az általa vezetett amerikai adminisztrációnak, hogy az USA nem az, ami 20-30 éve volt, de még csak nem is olyan, mint 10 éve. Amerika ma egy megöregedett playmate.
Az Egyesült Államok adóssága tavaly átlépte a lélektani 35 ezer milliárd dolláros határt, és azt megelőzően, 2024 januárja óta ezermilliárddal nőtt, ami azt jelenti, hogy naponta csaknem 5 milliárd dollárral emelkedett a tétel. Sokak szerint ez a gazdaságpolitika úgy viselkedhet, mint egy időzített bomba. S az USA helyzetét csak súlyosbítja a BRICS ténykedése. Amerika katonai szempontból sincs könnyű helyzetben, mert erejét – az atomfegyvereken túl – az anyahajói adják.
Az atomfegyvereket nyilván csak az utolsó utáni pillanatban vethetnék be, mert leírhatatlan pusztítást okoznának – az USA már csak tudja –, másrészt azzal is tisztában vannak a tengerentúlon, hogy atomrakétái másnak is vannak. Az adok-kapok pedig végzetes lehetne. Az anyahajók pedig? Úgy gondolom, az ellenfelek új rakétafejlesztései után momentán nincsenek teljes biztonságban. Márpedig, ha a jenkik elveszítenék az anyahajóikat, akkor szigetországként – katonai értelemben – nagyjából lehúzhatnák a rolót…
Egy dolgot azonban kiemelnék! Nem ellene, hanem érte bírálom Trumpot, aki tiszteletre méltóan beszélt a békéről, stabilitást ígért, és az értékek mentén politizált. Olyan Trump-politikát szeretné, amelyszerint „Amerika az első az egyenlők között”, hogy a világ többi része ne legyen „utolsó”! Csak ennyit szeretnék: békét, stabilitást, kölcsönös tiszteletet és fejlődést! Talán nem nagy kérések! Reméljük!