Az orosz-amerikai közeledés láttán, az egyeztetések megkezdése óta sikk lett „Münchent” kiáltani. Mint azt a legtöbben tudjátok, a müncheni egyezmény 1938. szeptember 29-én Bajorország fővárosában jött létre, a többoldalú nemzetközi megállapodás a Német Birodalom, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Olasz Királyság között született meg, amely Csehszlovákia felosztásáról intézkedett.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
De hogyan is jutott el a világ Münchenig? A témában 1938-hoz képest két évtizedet kell visszaugranunk, amikor az első világháborút követően olyan békeszerződéseket íratták alá a vesztesekkel, amelyben teljes mértékben megalázták őket, Németországot is. Többek között ez az igazságtalan béke és az 1929-33-as gazdasági világválság repítette hatalomba Adolf Hitlert, aki azt tűzte ki célul, hogy visszaállítja Németország megtépázott nagyhatalmi státuszát.
Az ennek érdekében tett hitleri lépéseket nem részletezném, de ennek egyik későbbi folyománya volt a Szudéta-vidék körüli 1938-as válság, majd a nagyhatalmakkal megkötött müncheni egyezmény. Amit az akkori európai nagyhatalmak – Egyesült Királyság és Franciaország – azért írtak alá, mert mindenképpen meg akarták őrizni a békét.
S hogy jutottunk el most Putyin és Trump közeledéséig? Itt is több mint tíz évet kell visszaugranunk az időben. Idéznék egy korábbi cikkünkből: „A globalista háttérhatalom közreműködésével 2013-ban kirobbant az Euromajdan, a több hónapos Oroszország-ellenes, „Európa-párti” tüntetéssorozat Ukrajnában. Ez végül elsöpörte az oroszbarát Janukovics elnököt, majd – egy rövid, 3,5 hónapos átmeneti időszak után – jöhetett a Nyugat kottájából éneklő Petr Porosenko,”
Közben 2014. március elején kirobban a kelet-ukrajnai háború, amely az ukrán forradalom és az Euromajdan mozgalom nyomán kormányellenes csoportok tüntetéseivel kezdődött a Donyecki és a Luhanszki területen. Ezek a demonstrációk egy szélesebb kelet- és dél-ukrajnai oroszbarát tiltakozó hullám részei voltak, és fegyveres konfliktussá eszkalálódtak a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság szeparatista erői és az ukrán kormány között. Ennek a háborúnak a befejezését szolgálták volna a minszki egyezmények.
Csakhogy ma már tudjuk, hogy a Nyugat és Kijev arra használta fel a 2014 és 2022 közötti időszakot, hogy modernizálja Ukrajna hadseregét, és megszervezze a védelmet. Itt fontos két politikust is idézni. Angela Merkel német ex-kancellár 2022 decemberében a Zeit című lapnak adott interjújában a minszki megállapodások célját úgy írta le, hogy időt akartak adni Ukrajnának a megerősödésre.
− Ukrajna kihasználta ezt az időt, hogy erősebbé váljon, ahogy az ma látható. 2014–2015 Ukrajnája nem a mai Ukrajna. Ahogy azt 2015-ben megfigyelhettük a Debalceve környéki harcok közben, Putyin akkor könnyen győzhetett volna. És nagyon kétlem, hogy a NATO-országok akkor ugyanannyit tehettek volna, mint amennyit ma tesznek Ukrajna megsegítése érdekében − tette hozzá.
Hogy Merkel nem össze-visszabeszélt, azt Francois Hollande volt francia elnök bizonyította. Ő a Kyiv Independent című ukrán állami lapnak 2023 elején megerősítette: „A minszki megállapodásokkal időt akartunk adni Kijevnek arra, hogy megerősítse hadseregét.” A politikus úgy fogalmazott, hogy „Angela Merkelnek igaza volt, 2014 óta Ukrajna megerősítette katonai potenciálját. Az ukrán hadsereg valóban egészen más, mint 2014-ben volt. Jobban kiképzett és jobban felszerelt lett. A minszki megállapodások érdeme, hogy Kijev ilyen lehetőséget kapott.” Szerinte a 2014 utáni geopolitikai helyzet nem volt kedvező Ukrajna számára, és a Nyugatnak szüksége volt egy kis szünetre.
Miután Ukrajna megkapta ezt a kellő időt, az időközben az elnöki székben landolt Volodimir Zelenszkij, aki éppen a béke mellett kampányolva került hatalomra, elég erősnek érezte magát és országát ahhoz, hogy tengelyt akasszon Putyinnal. A Zelenszkij-kurzus elkezdte provokálni az oroszokat, az utolsó csepp a pohárban a NATO-csatlakozás meglebegtetése volt. Erre indult el az oroszok különleges katonai művelete Ukrajnában. A következő szűk három év pedig arról szólt, hogy a globalista háttérhatalom – pénzzel, fegyverrel és lőszerrel – életben tartotta a Zelenszkij-kurzust, és ebben a demokrata Biden-adminisztráció élet járt.
A republikánus Donald Trump az elnökválasztási kampányban (és már jóval az előtt) nem árult zsákbamacskát, megmondta, ha megnyeri a voksolást, akkor a lehető legrövidebb időn belül le akarja zárni a háborút. Azt mindenki csak találgatta, hogy ezt pontosan hogyan gondolja, de a cél adott volt. Ő viszont – 1938-al ellentétben – nem a békét akarja megőrizni, hanem azt akarja elérni. S nem félelemből teszi – mint a britek és franciák 1938-ban –, hanem mert úgy gondolja, hogy ez az USA érdeke.
Ha valaki összeveti a két eseménytörténetet, akkor láthatja, hogy nekünk Putyin és Trump közeledése kapcsán miért nem jut eszünk München. (Az egyetlen hasonlóság az, hogy Münchenben sem volt jelen Csehszlovákia, és egyelőre Putyin és Trump is Ukrajna nélkül tárgyal.) De van még egy fontos érv amellett, hogy mi nem „münchenezünk”. Ha Putyin bármelyik NATO-országra rátámad, akkor azonnal az egész szövetséggel néz szembe, az USA-t is beleértve. Ezt a konfliktust aligha vállalná fel az orosz elnök.
S amúgy miért is tenné? Mi lehetne a célja? Elmenni Berlinig, ahogy kiabálják Nyugat-Európában? Minek? Az egész nyugat-európai narratíva csak arra jó, hogy riogassanak, és félelmet keltsenek az emberekben. Erre a kommunikációs hullámvasútra mi azonban nem ülünk fel!
