Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak – ezzel a címmel közölt cikket az Index. Mint írták, az AFP-nek egy ukrán katonai tisztségviselő azt mondta: szombaton sokan meghaltak abban a rakétatámadásban, amit az ukrán szárazföldi hadsereg a kelet-ukrajnai Dnyiprótól csaknem 30, a frontvonaltól pedig 130 kilométerre fekvő Cserkaszke település melletti gyakorlótere ellen intézett az orosz hadsereg.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Egy ukrán katonai blogger, Jurij Butuszov szerint 30-40 katona veszíthette életét a támadásban, a sebesültek száma pedig elérheti a 90-et. Ezeket a számokat ukrán hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Mihajlo Drapatij, az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka a Telegramon csak annyit közölt, hogy „a gyakorlótéren bekövetkezett tragédia egy ellenséges csapás szörnyű következménye” volt, majd részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Marjana Bezugla ukrán parlamenti képviselő hétfői Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy a rakéta becsapódásakor éppen sorakozót tartottak a katonáknak; majd azzal vádolta az ukrán katonai vezetést, hogy „ostoba” döntéseket hoz, mert „nem képes az új helyzethez való alkalmazkodásra”.

Egy AFP-nek nyilatkozó katonai forrás ugyanakkor Bezugla állítását cáfolva azt mondta, „nem volt gyülekezés vagy sorakozó, hanem egy kazettás bombát tartalmazó Iszkander–M típusú ballisztikus rakéta csapódott be, aminek nagy területen szétszóródó repeszei a katonák sátrait is eltalálták”.


Drapatij tábornok az eset kapcsán azt mondta, hogy vizsgálatot indított, aminek fel kell tárnia a „valós” tényeket, majd kritikájának adott hangot azon „le nem vont következtetésekből adódó rossz döntésekkel” kapcsolatban, amelyek miatt a háború kezdete óta nem először szenvedett el a szombatihoz hasonlóan súlyos veszteséget az ukrán hadsereg.

Milyen érdekes és egyben végtelenül szörnyű az élet vagy, ha úgy tetszik, a halál. A katonai szakértők most bizonyára csettintenek, hogy mekkora bravúrt hajtottak végre az oroszok. Mert valljuk meg, ha csak pusztán az akció megszervezését nézzük, akkor kellett hozzá alapos előkészület és precíz végrehajtás.

De a fene vigye el, emberek vagyunk, és az életnek kell örülnünk nem a halálnak. Márpedig ezen az ukrán gyakorlótéren akár száz katona, száz ukrán férfi halhatott vagy nyomorodhatott meg. Isten nyugosztalja az elhunytakat, és mielőbbi teljes felépülést kívánunk a sebesülteknek! A háborúnak pedig legyen vége, hogy ne haljon meg még több ember, és ne folytatódjon a pusztulás!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét