Elkezdett összeomlani a kurszki ukrán kiszögellés, ráadásul ukrán szempontból a legrosszabbkor. Ők úgy tervezték, hogy ütőkártya lesz a kezükben a tárgyalásoknál az, hogy náluk is van valamennyi orosz terület, erre pont a tárgyalások belengetésével egy időben ütik ki a kezükből – erről írtak az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Mint kiemelték: a terület helyzete már egy hete kritikussá vált, amikor az oroszoknak sikerült megközelítenie annyira az ide vezető fő utánpótlási útvonalat Basivkánál, hogy be is tudták azt lőni. Az ukránoknak ez hirtelen több mint száz kiégett gépjárművet és súlyosbodó utánpótlási gondokat jelentett.

Viszont a végső lökés egy szombati orosz művelet volt, ami itt is egy csőhöz kötődött, mint egy éve Avgyijivkánál. Egy orosz kommandó 15 kilométert menetelt (inkább vánszorgott teljes csendben) egy szűk, mocskos volt gázvezetéken embertelen körülmények között. Majd amikor megérkeztek, még több napot várakoztak is bent a megfelelő pillanatra várva.

Hogy aztán végül előjöjjenek az ellenség hátában. – A keltett pánik pedig sokkal nagyobb lett, mint a ténylegesen okozott kár. A kimerült, akadozó utánpótlású ukránok idegei felmondták a szolgálatot a hátukban felbukkanó ellenséget látván, és a bekerítéstől félve menekülésbe kezdtek – emelték ki.


Az oroszok meg persze megindultak, már csak azért is, hogy segítsenek a „gázos” bajtársaiknak az ellenséges vonalak mögött. A végeredmény az lett, hogy 24 óra alatt az ukránok elbukták a kiszögellés felét. Már szinte csak a járási székhely, a 6 ezer fős Szudzsa van a kezükben.

– Ennek a védelmét, ha Zelenszkijen múlik, a reménytelen helyzet ellenére is erőltetni fogják a végsőkig politikai okokból, de maga a kurszki kiszögellés már nem kiszögellés többé. Csak egy kis kitüremkedés – tették hozzá.

Egy másik bejegyzésben az egyik egység parancsnoka, Oroszország hőse, a Bátorságrend hatszoros birtokosa, „Zombie” hívójellel kommentálta a „Potok” hadműveletet. – Több mint száz harcos tört át az ukrán fegyveres erők vonalain a gázvezetéken – mondta „Zombie”. A műveletet három hét alatt tervezték meg, nagy erőket és különleges intézkedéseket igényelt.


A csövön való áthaladáshoz ki kellett szivattyúzni a gázt és oxigént kellett juttatni a csőbe.

De még így is veszélyes volt, hiszen a vascsövek belülről nyelnek el némi gázt. Ezután megkezdték a csőben, a felszínre vezető kijáratok kialakítását, a kommandó csapat felszereléseit, lőszer- és vízkészletét lehordani, WC-ket levenni – ezek az előkészületek több mint három hétig tartottak. A katonák négy napig várakoztak.

Aztán a „Veteránok” légideszant rohamdandár, a „Vosztok” dandár, a 30. ezred, a 11. légideszant dandár és az „Ahmat” különleges alakulat „Aida” csoportja csaknem 15 kilométert tett meg abban az 1.4 méter átmérőjű gázcsőben, amiben néhány hónapja még gáz áramlott Európába, de Ukrajna nem hosszabbította meg a tranzitszerződést. Hát ez a helyzet is azt mutatja, hogy jobb lett volna…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét