Macron szerint nincs szükség az oroszok engedélyére ahhoz, hogy csapatokat küldjenek Ukrajnába – ezzel a címmel közölt cikket a 444, amely szerint a gerontofil zseb-Napóleon kijelentette: „Ha Ukrajna szövetséges csapatokat kér a területére, nem Oroszország joga eldönteni, hogy kap-e, vagy sem.”

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A híradásból az is kiderült, hogy csúnyán ereszt a „hajlandók koalíciója” feliratú lufi, a kezdeti nekibuzdulás és a hangzatos bejelentések után ugyanis itt tartunk:

„Franciaország és más, Ukrajnának biztonsági garanciát nyújtó országok egy esetleges tűzszünet után a nagyszabású katonai jelenlét helyett inkább néhány ezer fős alakulatokat küldhetnek Ukrajna stratégiailag fontos helyeire, Oroszország engedélye nélkül, mondta Emmanuel Macron francia elnök a Le Parisien és a La Dépêche du Midi című francia lapoknak adott szombati interjúban.”

Két hét alatt ennyi, egy csipet-csapat lett a tűzszünetet szavatoló hatalmas kontingensből, bár az igazsághoz hozzá tartozik, Macron tervezetének korábban is volt egy apróbetűs része, mely szerint csak akkor küldenének csapatokat Ukrajnába, ha az USA légifedezetet nyújtna… De nem nyújt, és így már nem tűnik annyira jó bulinak bemasírozni a tűzvonalba.

Nesze neked európai haderő és stratégiai autonómia!


Macron tehát szájkaratézik, túl nagy kockázatot azonban nem akar vállalni. Ez néhány ezres bemondás lényegében nem jelent mást, mint a jelenleg is Ukrajnában lévő „önkéntesek” legalizálását.

És van itt még valami: ha komolyan vesszük az európai narratívát, akkor azt is mondhatjuk, hogy Párizs valójában kétkulacsos politikát folytat, ugyanis a Kijev melletti kiállás dacára évről évre egyre jelentősebb összegekkel szponzorálja az orosz háborús gépezetet. Micsoda? Igen, a nyugati elit szerint, aki orosz szénhidrogének vásárol, az Putyin agresszióját támogatja, a franciák pedig 2023-ról 2024-re 84 százalékkal növelték az orosz LNG-beszerzést!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét