Sorozatunkban olyan eseteket mutatunk be az orosz-ukrán (orosz-globalista háttérhatalom) háború kapcsán, amikor talán csak néhány percen vagy éppen egy adott személyen múlt, hogy nem tenyereltek rá a piros gombra, és nem robbant ki atomháború a világban. Az első részben – az Index alapján – a kubai rakétaválság kapcsán közöltünk bekezdést.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A második eset – miként arról a hírportál beszámolt – 1983-ban történt, amikor Ronald Reagan amerikai elnök meghirdette csillagháborús programját, amellyel az űrből semlegesített volna minden, az USA-ra támadó interkontinentális ballisztikus atomrakétát.
Egészen fantasztikus elképzelések voltak, az akkori technikai szinten megvalósíthatatlanok, de a tervekből azóta sem sok minden vált valóra. Célját azonban elérte: minden korábbinál erőteljesebb fegyverkezési versenybe hajszolta bele a Szovjetuniót, aminek az lett az eredménye, hogy a csődbe jutott kommunista nagyhatalom néhány éven belül megszűnt létezni.
Tovább szította a pattanásig feszült szembenállást a dél-koreai légitársaság New York és Szöul között közlekedő 007-es járatának lelövése az oroszországi Szahalin szigetének közelében, 1983 szeptember 1-jén. Máig nem teljesen tisztázott, miért repült a védett katonai légtérbe az utasszállító gép, de miután többszöri felszólításra sem válaszolt, egy szovjet vadászgép lelőtte.
A tengerbe csapódó utasszállító fedélzetén tartózkodó 269 utas közül senki sem élte túl a katasztrófát. Az eset hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.
Ilyen légkörben volt szolgálatban Sztanyiszlav Petrov ügyeletes tiszt 1983. szeptember 26-án egy Moszkva melletti radarmegfigyelő bunkerben, amikor nem sokkal éjfél után megszólaltak a szirénák, és a képernyő egy közeledő amerikai interkontinentális rakétára figyelmeztetett. Először nem tett semmit, mivel, ha valódi támadás indulna, akkor nem csak egy rakétát lőnek ki, gondolta.
Egy perccel később azonban újabb négy rakétát jelzett a számítógép, a szirénák egyre csak üvöltöttek, amire Petrov és az irányítása alá tartozó tisztek lélekszakadva elkezdték lefuttatni a biztonsági teszteket.
Nem volt sok idejük, mindössze 15 percük, hogy válaszcsapást indítsanak. Csak fel kellett volna emelnie a telefonkagylót és értesíteni a főparancsnokságot a riasztásról. Az előírt katonai protokoll alapján nagy eséllyel el is indultak volna a szovjet rakéták Amerika felé. De megérzése azt súgta neki, ne tegye.
– Nem tudtam megmozdulni. Úgy éreztem magam, mintha egy forró serpenyőn ülnék – emlékezett vissza a drámai percekre. Majd indulatos, ordibálásig fajuló vita után Petrov úgy döntött, mégis felveszi a telefont és hívja a főparancsnokságot. De nem támadásról tájékoztatta feletteseit, hanem rendszerhibáról, amire gyanakodott.
Mivel nem lehetett teljesen biztos ebben, élete leghosszabb és legizzasztóbb percei következtek, és csak huszonhárom perccel később könnyebbült meg, amikor nem érkezett hír becsapódásról. Mint kiderült, a felhőrétegekről visszatükröződő napfény zavarta meg az USA felett kémkedő szovjet Kozmosz 1382 felderítő műholdat, ezért adott ki téves riasztást.
Megint hajszálon múlott a világ sorsa, nemcsak azért, mert a pozitív végkifejlethez az kellett, hogy Sztanyiszlav Petrov hallgasson a megérzéseire, hanem azért is, mert eredetileg nem ő lett volna szolgálatban, csak beugrott társa helyett. Ő volt az egyetlen tiszt a csapatában, aki polgári oktatásban részesült.
A többiek mind hivatásos katonák voltak, akik szó nélkül jelentették volna a valódinak tűnő riasztást, ami valószínűleg atomháborút robbantott volna ki. Petrov hivatalosan megrovásban részesült, mert hiányosan töltötte ki az ügyeleti naplót, de szóbeli dicséretet kapott lélekjelenlétéért. A történet csak a Szovjetunió felbomlása után vált nyilvánossá, akkor viszont sorra kapta a nemzetközi kitüntetéseket, mint „az ember, aki megmentette a világot”.
