Sorozatunkban olyan eseteket mutatunk be az orosz-ukrán (orosz-globalista háttérhatalom) háború kapcsán, amikor talán csak néhány percen vagy éppen egy adott személyen múlt, hogy nem tenyereltek rá a piros gombra, és nem robbant ki atomháború a világban. Az első részben – az Index alapján – a kubai rakétaválság kapcsán közöltünk bekezdést, másodszor – szintén a hírportál anyagát alapul véve – egy meglehetősen hátborzongató 1983-as esetet dolgoztunk fel. Jöjjön a harmadik, befejező rész.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az Index az összefoglaló anyagában azt írta, egyetlen egyszer kellett élesíteni az atomkoffert, mégpedig a hidegháború lezárulta után négy évvel, 1995. január 25-én, amikor egy orosz radarállomás Oroszország felé tartó rakétát észlelt a Barents-tenger felett. Mivel nem tudtak semmilyen rakétakísérletről, csak az jöhetett számításba, hogy az amerikaiak nukleáris támadást indítottak ellenük.
Méghozzá Norvégia felől, ahonnan korábban is feltételezték, hogy támadnának. Harckészültséget rendeltek el, és a stratégiai parancsnokság perceken belül készen állt a nukleáris ellencsapásra. Boris Jelcin orosz elnök pedig megkapta és élesítette az atomkoffert, majd várt. Tíz perce volt, hogy eldöntse, megnyomja-e a jóváhagyó gombot.
Már csak két perc volt hátra a várható becsapódás előtt, amikor a rakéta a tengerbe zuhant. A riadót lefújták, a rakétáról kiderült, hogy kutatók lőtték fel Norvégiából, hogy a sarki fény jelenségét tanulmányozzák. Erről már hetekkel korábban értesítették az orosz kormányt is, ők azonban elfelejtették továbbadni a hírt a radarállomások parancsnokainak. (Ez mennyire durva, és mennyire jellemzi a Jelcin-érát – a szerk.)
– Vajon mit tett volna Jelcin, ha pár perccel később csapódik a tengerbe a tudományos rakéta? – tette fel a kérdést az Index. Valószínűleg ezt már soha nem fogjuk megtudni. Csak azt, hogy 1999. december 31-én a hatalommal együtt az atomkoffert is ünnepélyesen átadta Vlagyimir Putyinnak.
Azt mindenesetre ebből a három esetből megtudhattuk, hogy a világunk sorsa néha egészen apróságokon múlik. S kijelenthetjük azt is, hogy eddig még megúsztuk! Ez maradjon is így, mert egyszer kell elcsúszni egy banánhéjon, és akkor könnyen lehet, hogy nincs tovább… Imádkozzunk, hogy ezt mindig elkerüljük!
