A napokban valaki vagy valakik úgy gondolták, hogy egy jeles helyre „helyezik ki” a véleményüket. Sajnos ehhez a Budai Tájvédelmi körzet részeként védett TÜNDÉR-SZIKLA csúcsát választották helyszínül – tudatta Facebook-oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága (DINPI), és a poszthoz fotókat is mellékeltek.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

Mint kifejtették, „a szikla korábban is célpontja volt ilyen, graffiti típusú rongálásoknak, de most úgymond szintet léptek, hiszen több négyzetméternyi élőhelyet tettek tönkre nem csak esztétikai szempontból.” – Mohák, zuzmók, páfrányok estek áldozatul a kék, sárga és fekete színű festéknek, és valószínűleg egy bennszülött, ritka védett növényfajunk, a budai nyúlfarkfű sem úszhatta meg a színesedést – mutattak rá.

A DINPI kiemelte, hogy sajátos megjelenésű, karakteres sziklaalakzataink, egyedi sziklaformáink úgynevezett élettelen természeti értékeink közé tartoznak.

– Ezek egyik legfontosabb sajátossága, hogy az élő természettel szemben nem megújulók, nem megújíthatók. Ennek oka egyrészt, hogy a kialakulásukhoz szükséges idő geológiai időskálán mozog, másrészt a kialakulásuk körülményei sem állnak ma már fenn – hangsúlyozták. Hozzátették: „Ezért ezúton is fel szeretnénk hívni a figyelmét az ide látogatóknak, hogy természeti értékekben rendkívül gazdag, de egyben rendkívül sérülékeny környezetbe érkeznek, amelyre különös figyelmet kellene fordítani ittlétkor.”

Nos, a bejegyzés szövegéből nem derül ki egyértelműen, de a képek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a rongáló(k) ukránpárti szimpatizáns(ok), aki(k) e sajátos, amúgy törvénytelen módját választottá(k) annak, hogy hitet tegyen(ek) a Zelenszkij-kurzus globalista háttérhatalmat kiszolgáló küzdelme mellett.


De nem az a legnagyobb baj, hogy a kisebbségeket (így a magyarokat is) sanyargató ukrán rendszerért áll(nak) ki, bár önmagában ez is megérne néhány gondolatot – Ugye, mindannyian emlékszünk a Jobb Szektor kárpátaljai ténykedésére? –, a nagyobb gond a tiltakozás TÖRVÉNYTELEN módja.

Miért kell ahhoz rongálni, rombolni, hogy az üzenetüket eljuttassák más emberekhez? (Amúgy nem lett volna érdemes valamilyen frekventáltabb és kevésbé értékes helyszínt választani, ha már mindenképpen üzenni akartak?) S vajon nem mérgezi-e meg az amúgy akár szentnek gondolt célt a tiltakozás ilyen embertelen módja?

Úgy hiszem, az ügynek is árt, legyen bármilyen magasztos is cél! S hitem szerint ráadásul egy kicsit sem az! De utóbbin lehet talán vitatkozni, azon nem, hogy senki semmilyen célból ne tegyen kárt a fontos értékeinkben! Ez legyen alap, ami mindenek fellett áll!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét