A NATO kulcsszerepet játszhat az ukrajnai békefenntartók támogatásában az európai vezetők tervei alapján. Egyik javaslatuk szerint az atlanti szövetség ellenőrzési struktúráit használnák fel az Ukrajnába telepítendő katonai egységeknél, amely a NATO hírszerzési és felderítő erejét is felhasználná − tudta meg a Financial Times, amiről itthon az Index számolt be.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Mint írták, szakemberek úgy vélik, hogy ezzel a lépéssel, közvetve bevonhatják a nyugati szövetségesek az Egyesült Államokat, és biztosíthatják Washington hallgatólagos támogatását.

Felhívták a figyelmet arra is: Donald Trump ugyanakkor elutasította, hogy közvetlenül részt vegyenek bármilyen európai vezetésű misszióban, viszont egyéb módon hajlandó segíteni a NATO műveleteit. Ennek a javaslatnak a célja, hogy egy Oroszországgal kötött tűzszünet megvalósulása esetén biztonsági garanciákat nyújtson Ukrajna számára, valamint elrettentse Moszkvát az újabb támadásoktól.

Elolvasva a hírt, ismét az a bajom: a Nyugat(-Európa) úgy ötletel, hogy eszébe sincs figyelembe venni, hogy mit akarnak az oroszok. Mindez miért fontos? Hát azért, mert Vlagyimir Putyin világosan megmondta: szó sem lehet arról, hogy a NATO bármilyen módon, hivatalosan szerepet kapjon az ukrajnai helyzet rendezésében.


Vagyis, elég világos, hogy a NATO nemhogy kulcs-, de semmilyen szerepet nem kaphat majd az ukrajnai békefenntartásban. Erről a végtelenségig ötletelhet a francia-brit vezetésű „hajlandók koalíciója”, álmodozhatnak arról, hogy miként küldenek ennyi vagy annyi katonát Ukrajnába, de az agyalás teljesen felesleges. S ezt ők is tudják, mégis játsszák a hülyét…

Ha pedig komolyan gondolják, és tényleg küldenek katonákat Ukrajnába, akkor súlyos következményekkel néznek szembe…

Az egész egyénként minden bizonnyal nem szól másról, csak arról, hogy a nagyobb nyugat-európai államok megpróbálják mutatni: még ők is léteznek, és számolni kell velük. Nem akarják felfogni, hogy a dolgok ma már magasabb szinten dőlnek el, és az igazi nagymenők – az Egyesült Államok, Kína és Oroszország – nem osztanak lapot a(z egykor nagy) kicsiknek. Durva kimondani, de még Németországnak sem. Ebből kiindulva vicces és szánalmas a tettrekészek koalíciójának görcsölése. Egy véres háború közben azonban mi nem tudunk nevetni…

Legyen végre béke!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét