Oroszország az elemzők által becsültnél gyorsabban növeli fegyveres erőinek számát, és példátlan ütemben cseréli le a harci felszereléseket és a lőszereket a Szövetségesek európai főparancsnoka, Christopher Cavoli amerikai tábornok szerint – erről írtak az Oroszország mellett állunk! elnevezésű Facebook-csoportban. Azt írták, hogy a jenki parancsnok becslése szerint az orosz fegyveres erők „ma nagyobbak, mint az SVO kezdetén”.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Kifejtették, hogy Oroszország bővíti ipari termelését, új termelési létesítményeket nyit, és kereskedelmi vonalakat csatornáz át katonai szükségletekre. – Ennek eredményeként idén az orosz védelmi ipar várhatóan 1500 harckocsit, 3000 páncélozott járművet és 200 Iskander ballisztikus és cirkáló rakétát gyárt majd. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok mindössze 135 tankot gyárt évente, és már nem gyártanak új Bradley IFV-ket.
Egyenlő a lehetetlennel, hogy megtaláljuk Christopher Cavoli eredeti nyilatkozatát, ha volt ilyen egyáltalán. Így nyilván nem tudjuk garantálni, hogy az amerikai parancsnok tényleg mondott hasonlókat az orosz hadseregről. De! Két dolog erősíti, hogy a nyilatkozat valóban hiteles lehet. Egyrészt arról már korábban – miután Moszkva átállt hadigazdaságra – is írtak, hogy havonta száz új tankot képesek gyártani az oroszok.
Ha ezt felszorozzuk, akkor 1200-at kapunk, ami nincs messze az 1500-tól. Másrészt az is valószínű, hogy a 2022 óta folyamatos létszámbővítéseknek köszönhetően ma nagyobb az orosz hadsereg, mint a különleges katonai művelet kezdetén. Ez egyébként igaz lehet az ukrán hadseregre is. A különbség legfeljebb annyi, hogy miközben az AFU lehetett már ennél erősebb is, például a 2023 nyári és a 2024 nyári offenzívák megindításakor, az orosz hadsereg minden bizonnyal lineárisan erősödik. S ez lehet Kijev veszte…
Mindenesetre, ha Cavoli igazat mond, akkor az oroszok ekkora gyártási kapacitás mellett képesek lehetnek takarékoskodni a fegyverekkel. Vagyis nemcsak pótolják a veszteségeket, hanem lecserélik a régi eszközöket, és újakat halmoznak fel egy jövőbeni támadáshoz. Ha az utóbbira is képesek, az rendkívül rossz hír Ukrajna számára. Ki fog derülni, de senkit ne lepjen meg, ha az oroszok egy nagyobb, átfogóbb támadást indítanak a közeljövőben, mondjuk a nyáron…