Patai Anna húsbavágóan őszinte vallomása: megbánta, hogy ilyen fiatalon lett édesanya? – ezzel a tragikusnak ható, figyelemfelkeltő címmel írt „cikket” a Naphire.hu.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Feltehetitek már most a kérdést, hogy a Bekezdések miért foglalkozik ilyen témával, bízom benne, hogy az anyag végére megkapjátok a választ. Szóval, amikor megláttam a címet, nagyon elkeseredtem, nem is nagyon volt kedvem elolvasni az írást. Magyarország és általában Európa szörnyű demográfiai helyzetében nem akartam még ezzel is tovább rontani a hangulatom. Aztán erőt vettem magamon, és folytattam az olvasást.
Magát a cikket azzal kezdik, hogy Patai Anna fél évvel ezelőtt adott életet az első gyermekének, azóta pedig a kisfia körül forog az élete – szinte teljesen.
– Nagyon szeretek Bencével lenni és kell is, most róla szól minden. A dalok írására kicsit kevesebb idő jut, de nem változott olyan nagyon sokat az életünk. Inkább az érzések, amiket anyukaként dalba írok – mondta a szombatonként a Dikh TV-n látható Só és Bors című főzőműsorban Patai Anna, aki úgy érzi, minden a megfelelő időben történt az életében.
– Mi mindig is így terveztük, hogy fiatalon szeretnénk szülők lenni. Az, aki hasonlóan gondolkodik, jó, ha ezt előre megtervezi. Fiatalon szülőnek lenni a legnagyobb áldás. Gördülékenyebben vesszük a problémákat, nem alvás, hasfájás… Főleg az elején voltak ilyen problémák. Minél fiatalabb az ember, annál könnyebben tudja ezeket kezelni. Van, aki azt mondja, túl laza vagyok, de szerintem ez így jó, nem szabad mindenre rástresszelni. Szerintem jól bírom a dolgokat, még azt is, hogy a kisfiam többször fent van az éjszakák folyamán, mert éhes a kis pocak – tette hozzá az édesanya, aki háziasszonyként is igyekszik helytállni.
Hozzátette: „Mindig van otthon meleg étel, én sütök-főzök. Bence szereti a főztömet, igaz, már ismeri. Kilenc éve vagyunk együtt, gimnáziumi padtársak voltunk, úgyhogy ismerjük egymás ízlését”.
Itt jegyzem meg, hogy a Naphire.hu az Nlc.hu oldaltól vette át az anyagot, ők azzal az egy fokkal szimpatikusabb címmel írták meg a cikket, hogy „Patai Anna vallomása: elárulta, megbánta-e, hogy fiatalon lett édesanya”.
S hogy mi a bajom?
Szokták mondani, hogy a szavakkal ölni lehet, és azt is gyakran hangoztatják, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Vagyis, amit a médiamunkások írnak vagy mondanak, az hatással van mindannyinkra. Ez nem kérdés, ez már sokszor bizonyított tény.
Ha valaki a Naphire.hu anyagának címét elolvassa, az két dolgot tehet. Továbbolvas, mint én, vagy mérgében „továbblapoz”. Ha az előbbi verzió teljesül, az a jobbik eset, mert akkor az illető rájön, hogy az igazság szívmelengető, csak a Naphire.hu szemét címet adott az anyagnak. Ha viszont valaki továbblapoz, akkor negatív érzések keríthetik hatalmába.
Nagyon határozottan leírom, a mai magyar sanyarú demográfiai helyzetben a médiának elsősorban olyan cikkeket kellene írnia, és olyan műsorokat kellene közölnie, amelyek az anyaságot pozitív példaként mutatják be, és a lányokban felmerülő, amúgy jogos kérdésekre megnyugtató válaszokat ad.
Senki nem állítja, hogy anyának, szülőnek lenni csupa móka és kacagás, mindez lemondásokkal, nehézségekkel jár. Mégis azt tudom mondani, hogy a gyerek a legnagyobb ajándék a világon! S ezt mondja Patai Anna is, csak ha valaki szomorú cím miatt nem olvassa el a cikket, akkor ezt soha nem tudja meg. Maximum tőlünk!
S még egy dolog, a kattintás fontos, nekünk is az, de az „egyéni” siker soha nem írhatja felül a közösségi érdeket!