Izraelben elit katonai egységek fordultak Netanjahu ellen – ezzel az igen izgalmas címmel közölt cikket a Híradó. Mint írták, az izraeli haditengerészet és a 8200-as elit hírszerző egység tartalékosai csatlakoztak a légierő körülbelül ezer katonájának a túszok hazahozatalát és a gázai övezeti háború lezárását követelő csütörtöki leveléhez. Az aláírók között szerepel többek között Dan Haluc volt vezérkari főnök és számos, Izraelben jól ismert nyugalmazott tábornok.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Pénteken közzétettek egy hasonló szellemiségű levelet, amelyet több százan írtak alá. A nyílt levelet aláírók mintegy tíz százaléka jelenleg is aktív szolgálatot teljesít a légierőnél. A levélben ez áll: „Támogatjuk és azonosulunk azzal az aggasztó és súlyos megállapítással, miszerint a háború jelenleg elsősorban politikai és személyes érdekeket szolgál, nem pedig biztonságiakat. A háború folytatása nem visz előre egyetlen meghirdetett célja felé sem, és az elraboltak, katonák és ártatlan civilek halálához fog vezetni”.

– Aggodalommal figyeljük a tartalékos szolgálatot teljesítők kimerülését és a tartalékos behívásokra való meg nem jelenés egyre növekvő arányát, és nyugtalanítanak ennek jövőbeli következményei. Nem tudjuk elfogadni, hogy a politikai vezetés természetesnek veszi a háború folytatását, anélkül, hogy a közvélemény számára bármiféle stratégiát vázolna fel a háborús célok elérésére – vélekednek a levél aláírói.

– Látjuk, hogy a Hamász továbbra is uralja a Gázai övezetet, és új harcosokat toboroz, miközben a kormány nem mutat be meggyőző tervet a szervezet megbuktatására. Látjuk, hogy a túszok a Hamász alagútjaiban sínylődnek másfél év intenzív katonai nyomásgyakorlás után, amely hatalmas megterhelést jelentett a tartalékosok családjai számára, de nem sikerült teljes mértékben elérni a kiszabadításukat – írták.

– A kormány nem vállalt felelősséget a katasztrófáért, és nem ismeri el, hogy nincs a kezében sem terv, sem megoldás a válságra – különösen nem katonai eszközökkel, amint az az elmúlt másfél évben bebizonyosodott – tették hozzá. Azt követelik, hogy „Állítsák le a harcokat, és hozzák haza a túszokat – most!” – Minden múló nap veszélyezteti az életüket, minden újabb pillanatnyi habozás szégyen – zárták soraikat.


Benjámin Netanjahu miniszterelnök élesen bírálta a levél aláírót, „maroknyi nyugdíjasnak, kártékony gaznak” nevezte őket. Üzenetét az X-en, a hivatalos miniszterelnöki fiókban is közzétette. – Ezeket a leveleket nem a hős katonáink nevében írták. Ezeket egy kis csoportnyi dudva, gyomnövények írták, akiket külföldről finanszírozott szervezetek irányítanak, amelyeknek egyetlen célja, hogy megbuktassák a jobboldali kormányt – írta Benjámin Netanjahu.

– Ez nem tömeghullám. Ez nem mozgalom. Ez egy kis, hangos, anarchista, valóságtól elszakadt nyugdíjas csoport, akiknek nagy része évek óta nem szolgál már. Ezek a gyomok megpróbálják gyengíteni Izrael államot és a hadsereget, és arra bátorítják ellenségeinket, hogy ártsanak nekünk – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

Egy politikus nagy hibát követ el, ha nem hallja a tiltakozók hangját, de az főben járó bűn, ha még ki is figurázza őket!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét