Volodimir Zelenszkij hivatala kedden bejelentette, hogy elbocsátotta az ukrajnai Szumi Regionális Katonai Adminisztráció vezetőjét, Volodimir Artyuhot – adta hírül az Orosz Hírek. Mint írták, a lépésre azután szánta rá magát a központi vezetés, hogy Artyuhot megvádolták azzal: egy orosz rakétacsapás célpontjául szolgáló katonai kitüntetési ünnepséget szervezett a katonáknak és családjuknak Szumi központjában.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Bár nem volt még régen, de azért érdemes felidézni, ez az az rakétacsapás, amelynek kapcsán a Zelenszkij-kurzus a fél világot felhergelte azzal, hogy az oroszok civilekre támadták Szumi városában, amely miatt 35 ember – köztük két gyermek – meghalt, 129-en pedig megsebesültek. (Ezúttal is szívből megismételjük, részvétünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozóinak, és jobbulást kívánunk a sérülteknek!)
Annak kapcsán, hogy az oroszok látszólag civil célpontot támadtak, a teljes nyugati világ felhördült. Az esetet barbár támadásnak, alattomos, súlyos, szándékos háborús bűncselekménynek és tragikus emlékeztetőnek titulálták. Úgy látszott, hogy az oroszok tényleg gusztustalan támadást intéztek ukrán civilek ellen.
Nem kellett sokat várni, és ahogy arra számítani lehetett, megszólalt az orosz védelmi minisztérium is. A tárca azt közölte: az orosz hadsereg vasárnap az ukrán Szeverszk haderőnem parancsnoki állományának egyik találkozóhelyén csapott le Szumiban a rakétákkal. Az egyik áldozatot meg is nevezték, ő a 26. tüzérdandár helyettes parancsnoka, Jurij Jula.
Megjegyezték, hogy a csapás több mint 60 ukrán fegyverest ölt meg. Mint a védelmi minisztériumban kifejtették, Kijev továbbra is emberi pajzsként használja a lakosságot, a sűrűn lakott város központjában katonák részvételével tartanak rendezvényeket, ezért történt a mostani tragédia is. Azt, hogy az orosz hadsereg egy ukrán díjátadó ünnepségen csapott le, megerősítette Maria Bezuhla ukrán parlamenti képviselő, és erről beszélt Konotop polgármestere, Szemenikhin is.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta: bizonyítékuk van arról, hogy az ukrán katonai vezetők nyugati kollégáikkal találkoztak a rakétatámadás sújtotta Szumiban.
Na, erre jött az ukrajnai Szumi Regionális Katonai Adminisztráció vezetőjének, Volodimir Artyuh-nak a felmentése, amivel lényegében az ukránok be is ismerték, hogy a támadásnak katonai célpontja volt, csak az egyenruhások eseményét civil környezetben tartották meg, és erre csapott le az orosz hadsereg. A helyi ukrán hatóságok azt állították, hogy a támadás célpontja a 117. területvédelmi dandár katonai kitüntetési ceremóniája volt.
Aztán tovább színesedett a történet, mert Artyuh azzal védekezett, hogy az ünnepség a támadás napján volt, de tagadta a felelősséget az eseményért, és a helyi állami műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy „meghívták”, de nem ő szervezte a rendezvényt. Ez a magyarázkodás az ukrán vezetést nem hatotta meg, és leváltotta Artyuh-ot. S hogy mennyire katonai volt a rendezvény, az Oroszhirek.hu tájékoztatása szerint egymás után jelennek meg a gyászjelentések a közösségi médiában a Szumi elleni rakétatámadásban meghalt ukrán katonákról… Ennek nem kellett volna így lennie!