Japán feladta a korábbi óvatos, pacifista politikáját, ez pedig egyben azt is jelentette, hogy sokkal többet költenek a hadseregre a jövőben – közölte a Kyodo News, amit a Portfolio szemlézett itthon.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Emlékeztettek arra: a távol-keleti szigetország korábban arról volt híres, hogy csak egy visszafogott méretű, kizárólag önvédelmi célból bevethető hadsereget tart fenn. Kína felemelkedésével ez alaposan megváltozott, mivel Tokió úgy vélte, hogy a régi rivális túl nagy fenyegetést jelent rájuk nézve.
Az ország hagyományosan GDP-arányosan 1 százalék körül költött az önvédelmi erőkre, a 2025-ös költségvetésben viszont már majdnem megduplázták ennek az arányát. Ebben az évben várhatóan 9,9 billió jent, vagyis 70 milliárd dollárt terveznek elkölteni hadi kiadásokra, ez már 1,8 százalékos aránynak felel meg. A cél az, hogy 2027-re elérjék a 2 százalékos arányt, amellyel egyébként a világ egyik legtöbbet hadseregre költő hatalmai közé csatlakoznának.
Meg kell jegyezni, hogy Japán eddig is folyamatosan a védelmi célokra a világ egyik legtöbbet költő országai közé tartozott, viszont a jelentős növekedéssel megerősítheti a pozícióját az élmezőnyben. Nakatani Gen, japán védelmi miniszter bejelentette, hogy az összeg 85 százalékát fogják a védelmi kiadásokra fordítani, a fennmaradó részt pedig egyéb költségekhez különítik el.
A Portfolio felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években alaposan felborult a biztonsági helyzet a régióban, mivel Kína jelentős mértékben növelte a katonai kiadásait, valamint Észak-Korea jutott újfajta rakétatechnológiához, amely fenyegeti a biztonságot Japán számára. Tokió 2022-ben jutott arra az elhatározásra, hogy a költségvetés megemelése mellett igyekszik „ellencsapásos képességeket” szerezni.
Ez azt jelenti, hogy a szigetország ezzel képes lehet megelőző célzattal csapást mérni ellenséges területekre. Az emelés beleillik az elmúlt évek trendjeibe, 2023-ban 1,4 százalékra emelték a védelmi kiadásokat, egy évvel később pedig 1,6 százalékra. Azzal kapcsolatban egyelőre még nincs konszenzus, hogy a kívánt 2 százalékos arány elérése után folytatják-e az emeléseket, de Isiba Sigeru miniszterelnök megjegyezte, hogy szükség esetén növelni fogják az hadseregre fordított összeget.
Ebben az egész világot átszövő, globális fegyverkezési lázban a legszörnyűbb dolog az: a legritkább esetben fordul elő, hogy az elkészült fegyverek a raktárakban rozsdásodnak meg, a legtöbbször fel is használják azokat. S ha ennyi fegyver, köztük atomrakétákat egyszer felhasználnak, abba mindannyian belepusztulunk.