Az amerikai kormány egyelőre vesztésre áll a Kína elleni vámháborúban: Peking nem hajolt meg, az USA választásra kényszerített kelet-ázsiai partnerei pedig sorra köteleződnek el Hszi Csin-ping mellett, de az EU és Kanada is felülvizsgálta a korábbi álláspontját annak kapcsán, hogy a szabad világra csakugyan Kína jelenti-e a legnagyobb fenyegetést…Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
És ebben a kritikus pillanatban az amerikai kormány ismét elővette a „Covid-laborszökevény” narratíváját.
Szigorúan véve az állítás még igaz is lehetne. A SARS-CoV-2 eredetét ténylegesen nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni, mivel a tudományos vizsgálatokat félig lezárták, félig ellehetetlenítették. Az amerikai titkosszolgálati jelentések és a kongresszusi vizsgálatok se jelentették ki, hogy Kína szabadította a világra a járványt. Trump viszont megtette.
De nem is ez a lényeg, hanem az, amit az amerikaiak elhallgatnak!
A volt orosz tiszti főorvos, Gennagyij Onyiscsenko nemrég emlékeztetett arra, hogy 2001-ben az USA kilépett egy nemzetközi biológiai fegyverkezést szabályozó egyezményből, amelynek célja az ilyen kutatások átláthatósága lett volna. Az egyezményt már az 1970-es években aláírták, de a 2001-es antraxbotrány idején az USA kivonta magát belőle.
Ez nem csak formális lépés volt. A Washington Post és a New York Times cikkei alapján a levelekben terjesztett antrax valószínűleg nem terroristák műve volt, hanem egy amerikai katonai laboratóriumból származott. Az egyetlen ember, aki biztosan tudhatta az igazságot, Bruce Ivins, az amerikai hadsereg mikrobiológusa volt, aki 2008-ban öngyilkos lett, még mielőtt tanúskodhatott volna.
Szóval, Washington pont akkor lehetetlenítette el az efféle ügyek megnyugtató, minden kérdésre választ adó kivizsgálását, amikor az antrax-ügyet felhasználta az imperialista háborúinak legitimálásához! Ez azért elgondolkodtató.
Visszatérve a Covidra: a kongresszusi jelentés és a Trump-adminisztráció bombasztikus kinyilatkoztatása semmilyen formában nem tér ki arra a tényre, hogy a National Institutes of Health (NIH) amerikai szövetségi egészségügyi kutatóintézet finanszírozta a wuhani virológiai laborban folytatott Gain-of-Function kutatásokat. Ezek olyan kísérletek, amelyek a vírusok mutációjának és fertőzőképességének fokozását vizsgálják – elvileg a jobb felkészültség érdekében.
Persze, érthető a szemérmeskedés, hiszen ez azt jelenti: ha a vírus laborszökevény volt, egy amerikai finanszírozással folytatott kutatás során szökött meg.
A Covid-eredet vitája kapcsolatban áll az ukrajnai biolaborok ügyével is. Széles körben ismert, hogy az USA tucatnyi katonai-egészségügyi laboratóriumot üzemeltet a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában, különböző fertőző betegedések tanulmányozására.
Ezek a laborok gyakran lokális partnerekkel működnek, de amerikai irányítással és megrendelésre. Az USA jogrendszere szerint az amerikai állampolgárok nem vonhatók felelősségre, ha a potenciálisan hadászati célú kísérleteket külföldön végzik. Sem akkor, ha egy „ártatlan” kutatás során valami félremeny, és annak „kellemetlen” következményei lesznek.
Vagyis az USA más országokban végezheti el azokat a vizsgálatokat, amelyek otthon politikai vagy etikai okból nem elfogadottak.
Amilyen vehemensen állítja most Washington, hogy a Covid egy kínai labortermék és összeesküvés, ugyanolyan erőszakosan tagadta korábban, hogy Ukrajnában lettek volna amerikai finanszírozású biolaborok. Aki ezt megemlíti, „összeesküvés-elélet hívőnek” minősül, a vizsgálatokat pedig „a propaganda eszközévé tett narratívának” minősítették.
A helyzet az, hogy negyedszázada az amerikai imperializmus a világot az antrax-botránnyal rántotta háborúban, amely Irak ellen szolgált hivatkozásul, annak ellenére, hogy az anyag nem onnan származott.
Most, úgy tűnik, a Covid-eredet vítája ugyanezt a célt szolgálja: a világ háborús pszichológiai előkészítését.
Donald Trump hangos, de egyedül van. A kínai technológiai, gazdasági és geopolitikai kihívás egyre szélesebb összefogást kovácsol a globális Délben. Trump adminisztrációja nem tudja, hogyan kéne kezelni ezt az új világot, így pánikkommunikációval, biológiai fenyegetésekkel és szimbolikus háborús retorikával próbálja mozgósítani a nemzetközi közvéleményt.
Aki figyel, látja: ez nem a valóságról, hanem az egyetlen megmaradt amerikai fegyverről szól: a félelem tömeges exportjáról.