Oroszország felajánlja a háború leállítását, és nem foglalja el Ukrajna teljes területét – jelentette ki Donald Trump újságíróknak, miután az Ovális Irodában fogadta a norvég miniszterelnököt – erről itthon az Index írt.
A sajtó helyszínen tartózkodó munkatársai megkérdezték az amerikai elnöktől, hogy Moszkva milyen engedményeket ajánlott fel a békemegállapodás megkötéséhez. – A háború leállítása, az egész ország átvételének megállítása elég nagy engedmény – felelte Trump.
Kérdezték a korábban posztolt bejegyzéséről is, amiben azt üzente az orosz elnöknek, hogy „Vlagyimir, állj le”. Az amerikai elnök megismételte a szavait, miszerint nem örült a látottaknak, hogy Kijevet rakétatámadás érte a béketárgyalások közepén.
Az Ukrinform tudósítója szerint az amerikai elnök kijelentette, hogy az újságíróknak fogalmuk sincs arról, hogy mekkora nyomást gyakorol Oroszországra, ennek pedig a legnagyobb bizonyítéka, hogy Moszkva most is keresi Washingtont. – Azt hiszem, alkut akar kötni. Hamarosan kiderül, de a tangóhoz két fél szükséges, valamint Ukrajna is kell a megállapodáshoz – fogalmazott Putyin vélt elképzeléseiről. Az ukrán területek Oroszországnak való átadásáról annyit mondott, hogy sokat veszítettek már, „de mindent megtesznek, amit csak lehet, Ukrajnával együttműködve”.
Felhívnám a figyelmet egy-két fontos körülményre:
1, „Azt hiszem, alkut akar kötni. Hamarosan kiderül, de a tangóhoz két fél szükséges, valamint Ukrajna is kell a megállapodáshoz.” Ebből világosan kiderül, hogy lapokat ebben a történetben az oroszoknak osztanak Trumpék. S persze az ukránok megtehetik, hogy nem lesznek partnerek az egyezségben, de akkor az USA hátralép és elzárja a pénzcsapokat. Na, az lenne csak igazán nagy baj Ukrajnának, és ezt Zelenszkij is tudja.
2, Ez a mondat pedig több mint árulkodó: „A háború leállítása, az egész ország átvételének megállítása elég nagy engedmény.” Vagyis ezzel duplán üzen Trump: egyrészt azt, hogy Putyin már azzal „enged”, hogy nem rohanja le az egész országot. De üzeni azt is, hogy ha Zelenszkijnek nem tetszenek a feltételek, akkor az oroszok szabad kezet kapnak…
A címben feltett, az ukránok és a globalista sajtó által vég nélkül ismételgetett kérdésre persze ezek után is nem a válasz. Trump nem oroszpárti, egyszerűen csak realista. Tisztában van vele, hogy ha Putyin nem akarna tárgyalni, valószínűleg általános mozgósítást rendelne el, és akkora tömeget zúdítana Ukrajnára, aminek képtelen lenne ellenállni.