Egy odesszai katonai egység parancsnokát azzal gyanúsítják, hogy négy ukrán katonát frontszolgálat helyett lakásfelújításra kötelezett, amelyért szolgálati fizetést kaptak, így több mint 500 ezer hrivnya veszteséget okoztak az államnak – közölte az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál az SZBU információira hivatkozva, a cikket itthon az Index szemlézte.


– Az állami nyomozó iroda munkatársai gyanúsítottként tartóztatták le egy Odessza régióban tartózkodó katonai egység parancsnokát, aki négy beosztott katonát személyes szükségleteire használt fel – olvasható a tájékoztatásban, amely szerint az eset 2024 decembere és 2025 áprilisa között történt, a lakás, amelyben a felújításokat végezték, a gyanúsított anyósáé volt. A katonák az ingatlanban csempéztek, vakoltak, valamint vízvezetékeket szereltek.

Sokszor felmerül baráti társaságban, és itt, a Bekezdések oldalon is, hogy mi a bajom nekem az ukránokkal. Erre azt szoktam mondani, hogy semmi. Úgy általában az ukrán néppel semmi. Van azonban gondom a globalisták érdekeit kiszolgáló ukrán vezetéssel, a szélsőséges ukrán megnyilvánulásokkal, és ezzel a mentalitással, ami ebben a mostani történetben is megragadható. Mert miközben az ukrán hadsereg fronton szolgáló egységei elképesztő áldozatokat hoznak, hogy feltartóztassák az oroszokat, egyesek, és bizonyára nem kevesen, a „hátországban” a zavarosban halászgatnak…

Mások – a komisszárok – pedig közben az utcákon és a tereken vadászgatják a frontra az embereket, elhurcolják őket mikrobuszba tuszkolva a lövészárkokba ágyútölteléknek. Hát nem abszurd ez a világ?


S apropó kényszermozgósítások. Egyre több olyan felvételt látni a különböző videómegosztó oldalakon, amely azt igazolják, hogy mind többen állnak ellent a komisszárok „csábításának”. A katona „jelöltek” az utolsó leheletükig küzdenek a mozgósítás ellen, de nem egyszer ismerősök vagy ismeretlenek az illető segítségére is sietnek. Most pedig egy olyan felvételt láttam, amelyen fiatal férfiak a komisszárokra támadtak, és még az autót is megrongálták, amivel érkeztek.


Vagyis a feszültség gyűlik, és lehet majd egy pont, ahol a nép a vezető ellen fordulhat a béke elérése érdekében. De közben ott vannak a szélsőségesek, nem is kevesen, akik pedig azt mondják, hogy ha Zelenszkij egyetlen négyzetcentiméter földről lemond, akkor megnézheti magát. Pocsék helyzet. De ebbe a helyzetbe a színészelnök kormányozta magát, és ezt a problémát neki is kell megoldania!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét