Sikerült megértetni Donald Trumppal, hogy Putyin valójában „tiszteletlenül viselkedik vele szemben” – erről közöl cikket az Index. A hírportál szerint az amerikai vezető némileg megváltoztatta álláspontját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kapcsolatban, miután Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök hónapokon át azon dolgoztak, hogy befolyásolják az Trump Putyinról alkotott képét.


Az Unian arról számolt be a Politico alapján – ezt szemlézte az Index –, hogy európai politikusok szerint a brit és francia vezető igyekezett Trump figyelmét Zelenszkijről Putyinra irányítani. Leghatásosabb érvük az volt, hogy az orosz elnök a háta mögött bolondot csinál az amerikai elnökből.

– Trump Putyinnal szembeni nyilvános kritikája miatt a londoni és párizsi külügyi körökben csendben pezsgőt bontottak, hiszen úgy tűnik, háromhavi szívós háttérmunka után végre áttörést értek el – fogalmazott a politikai lap. David Lammy brit külügyminiszter elismerte, hogy csak ebben az évben 13 alkalommal beszélt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, míg Starmer és Trump „majdnem” ugyanennyiszer egyeztettek.

– Zelenszkij egyértelműen befolyásolta Trump gondolkodását Rómában – nyilatkozta egy korábbi brit nagykövet. Hozzátette, hogy Nagy-Britannia és Franciaország minden alkalommal hangsúlyozta, hogy Putyin „tiszteletlenül viselkedik Trumppal szemben, folyamatosan megszegve a tűzszünetet, amelyet saját maga hirdetett meg”. A diplomata szerint ez különösen fontos téma, mivel Trump „érzékenyen reagál az emberi áldozatokra – ez valóban aggasztja őt”.


– Most Trump megértette, hogy Putyinban nem lehet megbízni. Ez az, amit Macron folyamatosan ismétel és próbál eljuttatni Trumphoz. Ez a jelenlegi stratégiánk – részletezte egy francia tisztviselő. A Politico szerint azonban Nagy-Britannia és Franciaország aggódik, vajon meddig tart ki Trump Putyinnal szembeni keményebb álláspontja.

A „szép” az – persze miért is lenne másképp –, hogy nem az igazsággal tömik az amerikai elnök fejét. Elég csak arra gondolni, hogy már a minszki megállapodással átverték Oroszországot, és a tavaszi 30 napos részleges tűzszünet alatt sem Moszkva volt az, aki felrúgta az egyezséget. Az oroszok lelőtték a saját támadó drónjaikat Putyin parancsára, amikor azok az ukrán energetikai létesítmények felé tartottak. Az AFU azonban folyamatosan lőtte az orosz létesítményeket, például a Török Áramlat gázvezetéket is.

Trump talán elég okos lesz, hogy átlásson a szitán. A kérdés csak az, érdekében áll-e majd, hogy tisztán lásson…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét