Az ukrán hatóságok őrizetbe vették egy Dnyipropetrovszk megyei hadipari üzem vezetőit, mert a cég több mint 120 ezer hibás aknavető gránátot szállított a hadseregnek – hozta nyilvánosságra a főügyészség, amiről itthon az MTI tájékoztatott. A hivatal közölte, hogy az állami vállalat vezérigazgatóján és első helyettesén kívül a védelmi minisztérium két tisztségviselőjét is őrizetbe vették a fegyveres erők tevékenységének súlyos veszélyeztetése miatt.
A nyomozati anyagok szerint 2024-ben a dnyipropetrovszki üzem vezetése szerződést kötött az ukrán Védelmi Beszerzési Ügynökséggel (AOZ) lőszerek gyártásáról a szárazföldi erők számára. A szerződés értelmében a vállalatnak több mint 11 milliárd hrivnya (103 milliárd forint) értékben kellett 120 milliméteres aknavető gránátokat előállítania.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a lövedékek gyártásakor olyan lőporkeveréket használtak, amelynek egyik összetevője nem alkalmas 120 milliméteres aknavető gránátok gyártásához, mert instabillá teszi a töltetet – indokolta az intézkedést a főügyészség.
A történetben nem írnak arról, de nem lepne meg, ha annak a bizonyos „malőrnek” anyagi vonzata is lenne, vagyis a módosítással pénzt spóroltak volna meg. Na, nem az államnak, hanem maguknak. De akárhogy is van, egy biztos, a 103 milliárd forintnyi hrivnya bitang sok pénz, és úgy tűnik, nagy munka lesz, amire a 120 ezer gránátban kicserélik a lőporkeveréket. S nagy kérdés, hogy ennek az ügyletnek ki vállalja az anyagi következményeit!
Pedig nagyon kellene minden a frontra, akár a külső segítség is, ha érkezhetne. Ám az Index éppen egy kudarcosnak tűnő vállalásról írt. Emlékeztettek arra, hogy Nagy-Britannia szövetségeseivel karöltve korábban egy több mint 60 ezer főből álló katonai különítményt akart küldeni Ukrajnába, békefenntartási célokkal.
Tony Radakin, az Egyesült Királyság védelmi vezérkari főnöke a békemegállapodás esetén egy 64 ezer főből álló katonai különítményt küldene Ukrajnába, amiből legalább tízezret Nagy-Britannia biztosítana. A The Times elemzése szerint azonban nincs esély ekkora haderő kialakítására, még közös összefogással is nagyjából 25 ezer lehet a reális szám.
Források szerint Észtország és Finnország attól tart, hogy bármilyen bevetés gyengítené saját határbiztonságukat, míg Lengyelország, Spanyolország és Olaszország világossá tette, hogy egyáltalán nem küldenek csapatokat Ukrajnába. Hát, ez a 25 ezer katona nagyjából egy mókus őrs mérete…
A hírek szerint a frontokon körülbelül 7-800 ezer orosz néz farkasszemet 5-600 ezer ukránnal.