A litván parlament, a Seimas jóváhagyta a gyalogsági aknák használatát tiltó ottawai egyezmény felmondását – írta a The Kyiv Independent, amit itthon az Index szemlézett. Az egyezmény felmondása mellett százhét képviselő szavazott, és Litvánia kilépéséhez legalább 85 parlamenti képviselő támogatására volt szükség.
A beszámolóból kiderül, hogy az egyezmény felmondása hat hónappal a döntés meghozatala után lép érvénybe. A hírportál emlékeztetett arra, hogy márciusban Észtország, Lettország, Lengyelország és Litvánia is bejelentette: ki kíván lépni az ottawai egyezményből, mivel a térség biztonsági helyzete „alapvetően romlott”, és az Oroszországgal és Belarusszal határos NATO-tagállamokra irányuló katonai fenyegetések „jelentősen megnövekedtek”. (Finnország már decemberben jelezte, hogy mérlegeli a kilépést a gyalogsági aknák használatát tiltó egyezményből – a szerk.)
Olvasom a cikket, a szöveget tudom értelmezni, de mégsem értem. Az ottawai egyezmény – Egyezmény a gyalogsági aknák alkalmazásának, felhalmozásának, gyártásának és átadásának betiltásáról, valamint megsemmisítéséről – éppen azért jött létre, hogy felszámolják a gyalogsági aknákat, világszerte. Az egyezménynek 164 ország volt részese. S most mégis vannak országok, akik szerint a taposóaknák jók?
S hogy mi a baj a gyalogsági aknákkal? Ezeket a fegyvereket úgy tervezték, hogy a talajban elrejtve automatikusan felrobbanjanak, ha valaki a közelébe kerül vagy rálép. A fegyvereseket és civileket egyaránt megölő vagy megcsonkító taposóaknák ráadásul a fegyveres konfliktusok után is a földben maradnak, ami tartós veszélyt jelent a civilekre nézve. Ezért léptek fel ellene, amúgy nagyon helyesen.
Azzal, hogy egyes államok kilépnek az ottawai egyezményből, lehetővé válik a számukra, hogy újra elkezdjék a taposóaknák felhalmozását. – Ezzel a döntéssel egyértelmű üzenetet küldünk: országaink felkészültek, és minden szükséges intézkedést megtehetnek biztonságuk megvédésére – fogalmaztak korábban az érintett államok (Észtország, Lettország, Lengyelország és Litvánia) védelmi miniszterei közös nyilatkozatukban.
Ez a lépés maga a tragédia. A helyzet ugyanis nem változott. Ha valaki aknára lép, akkor ezután is meghal vagy súlyosan megsebesül. S ez akkor is botrányos, ha az ellenség teszi, de mi van, ha saját országuk katonái vagy civiljei lépnek rá az aknára? Ennek a litván döntésnek borzalmas üzenete van.