Kim Dzsongun bejelentette, hogy „szent kötelességének” tekinti a beavatkozást, ha az USA vagy szövetségesei megtámadják Oroszországot – és hogy ő maga habozás nélkül mozgósítaná az észak-koreai hadsereget. Ezt május 9-én, az orosz nagykövetségen jelentette be, ünnepélyes hangulatban, baráti vállveregetések közepette.
Ha valaki legyintene, hogy ugyan már, mit tudna Észak-Korea hozzátenni egy orosz-amerikai konfliktushoz, annak ajánlott megnézni a Kurszki terület visszavételével kapcsolatos friss híreit: díszszemle, emléktábla, utcaelnevezés – mindez azoknak az észak-koreai katonáknak tiszteletére, akik részt vettek a térség felszabadításában.
Szóval, nem, valószínűleg nem igazak azok a mémek és nyugati beszámolók, amelyek szerint Kim katonái Oroszországban találkoztak először az internettel, majd azonnal pornófüggők lettek. Észak-Korea nem a középkorban él, még ha kívülről így is fest néha. Technológiailag valóban le vannak maradva a Nyugathoz képest, de ez a haderejük méretéből és szervezettségéből semmit nem von le – sőt, épp ezért veszélyes.
Miért nem szabad félvállról venni?
- Több mint egymillió aktív katona, és több millió tartalékos. Ez önmagában jelentős haderő, főleg ha a nyugati erők figyelmét már leköti egy európai front.
- Rengeteg ballisztikus és manőverező rakéta, sokféle típus, eltérő hatótáv – és bár a pontosságuk vitatható, mennyiségben képesek túlterhelni a légvédelmet, különösen Japán vagy Dél-Korea esetében.
- A legfontosabb: ha a nyugati-orosz konfliktusba Phenjan belépne, azzal a háború automatikusan kétfrontossá válna. Ez nemcsak logisztikai és stratégiai probléma, hanem morális és politikai is.
És itt jön a paradoxon: Észak-Korea pontatlan rakétái nem kisebb, hanem nagyobb veszélyt jelentenek.
Egy precíz rakéta eltalálhat egy katonai célpontot. Egy pontatlan rakéta viszont kikötő helyett lakónegyedbe, raktár helyett kórházba csapódhat. Ha nem lenne is atomháború – és tegyük fel, hogy ezt sikerül is elkerülni –, a civil áldozatok száma akkor is drámai lehet. És nem azért, mert „gonoszak”, hanem mert technológiailag képtelenek a pontos célzásra tömeges indítás esetén.
Van-e ereje a Nyugatnak megnyerni egy ilyen háborút?
Talán. De a kérdés nem is az, hogy ki győz, hanem hogy milyen áron. Lehet-e „győzni” egy olyan konfliktusban, ahol egy rakétazápor már a nulladik napon több tízezer civil áldozatot követelhet?
Kim mostani kijelentése nem egyszerű blöff. Még ha a katonai realitásokat el is szoktuk választani a diplomáciai szólamoktól, ezt most érdemes komolyan venni. És nem azért, mert Észak-Korea „szuperhatalom” lenne – hanem mert képes káoszt okozni. És néha ennyi is elég ahhoz, hogy egy egész világrend meginogjon.
