Május 9-én meghalt egy korenyevoi lakos, aki négyszáz kurszki lakost mentett meg és holttesteket vitt ki a csatatérről – erről az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban adtak hírt röviden. A 60 éves Alekszandr Kelendzseridze, akit a Korenyevó járásban „Szása bácsinak” és „Grúznak” ismertek, humanitárius missziója során vesztette életét. A volt kamionsofőr a konfliktus első napjaitól kezdve feladta munkáját, hogy embereket mentsen a határ menti területekről.
E néhány mondat alapján nem sokat tudunk meg Szása bácsiról, maximum annyit, hogy hatalmas szíve lehetett. Nem tudjuk, volt-e családja, gyerekei, esetleg unokái, barátai. Nem tudjuk, hogy esendő volt-e, vagy erkölcsösen élt, mint ahogy azt sem, hogy miért tette, amit tett.
Az azonban biztos, hogy mindentől függetlenül kalapot kell emelnünk Szása bácsi küldetése előtt, hiszen olyat tett, amit nagyon kevesen vállalnak, az életét tette kockáztatta – és végül adta – másokért. S talán az is szimbolikus, hogy Alekszandr Kelendzseridze a győzelem napi moszkvai parádé napján vesztette életét.
Ha igaz, amit Szása bácsiról írnak, akkor négyszáz ember neki köszönheti az életét, így Alekszandr Kelendzseridze vállalásait számos siker koronázta, küzdelme és halála nem volt hiábavaló. S az is biztos, hogy ilyen Szása bácsik nem „teremnek” minden bokorban, vagyis az ő áldozatos szolgálata nagyon fog hiányozni a frontról.
Ennek kapcsán még az jutott eszembe, hogy most, amikor egyre több szó esik a fegyverszünetről és a békéről, lehet, hogy Szása bácsinak már csak egy kevés időt kellett volna kibírnia, és akkor nem halott hős lenne, hanem húsvér példaképként élhetett volna tovább.
S persze eszembe jutott az is, hogy noha az ilyen vállalások tényleg nem általánosak, de azért jónéhány Szása bácsihoz hozzá hasonló jótétlélek teszi még a dolgát a harcmezők közelében, és kockáztatja az életét nap mint nap másokért. Úgy gondolom, hogy ezek az élő és elhunyt hősök megérdemlik, hogy megőrizzük a nevüket és hőstetteiket az utókor számára! Tisztelet a hősöknek!
