Boris Pistorius védelmi miniszter szerint Németország kénytelen lehet újra bevezetni a sorkatonaságot, ha nem jelentkezik elég ember önként a hadseregbe – erről írt cikket az Orosz Hírek. Mint emlékeztettek: Berlin 2011-ben törölte el a sorkötelezettséget, de nemrégiben az Oroszországból érkező állítólagos „fenyegetésekre” hivatkozva fontolgatta annak visszaállítását.


Az N-tv műsorszolgáltató szerint a szociáldemokraták és Friedrich Merz kancellár kereszténydemokratái koalíciós szerződésükben megállapodtak az úgynevezett „svéd modell” bevezetéséről, amely a szelektív kötelező és az önkéntes szolgálatot kombinálja.

– Megállapodtunk abban, hogy kezdetben az önkéntességre támaszkodunk, egy olyan szolgálatra, amely kezdetben önkéntes, és amelynek célja, hogy a fiatalokat a haza szolgálatára ösztönözze – mondta Pistorius szerdán a Bundestagban tartott beszédében.

– És ezt teljesen tudatosan és őszintén mondom: a hangsúly szintén a „kezdetben”-en van, arra az esetre, ha nem tudunk elegendő önkéntest toborozni – tette hozzá. – Közép- és hosszú távon erősíteni fogjuk a létszámot, hogy a Bundeswehr tartósan készen álljon mind a belbiztonság, mind a szövetségi védelem terén – mondta a miniszter.


Pistorius szerint 2025 első negyedévében több mint 20 százalékkal nőtt a katonai szolgálatra jelentkezők száma. Németország azt tervezi, hogy 2031-re 180 ezerről 200 ezer fölé emeli az aktív katonák számát. A besorozások száma korábban, 2023-ban 7 százalékkal csökkent, mivel a Bundeswehr nehezen tudott fiatalabb újoncokat vonzani, ami egyes politikusokat arra késztetett, hogy irreálisnak nevezzék a toborzási célokat.

Bár Moszkva még csak utalást sem tett arra, hogy rátámadna Európára, és el akarna menni Berlinig, kíváncsi lennék arra, mennyire állnának helyt a jólétben szocializálódott nyugat-európai katonák az oroszok ellen.

Megnézném, ahogy egy jellemzően kényelemben élő, hamburgerhez, üdítőhöz, chips-hez és bulikákhoz szokott fiatalok mit tennének egy veterán csecsen harcossal szemben! Ez a felállás leginkább tragikomikus lenne. Hol van már a néhai Wehrmacht egykori ereje? Sehol! Jobban teszik a nyugatiak, ha megkeresik a józan eszüket, és kiegyeznek az oroszokkal. A békének ebben az értelemben sincs alternatívája!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét