– Ha az ukrán fegyveres erők német gyártmányú Taurus rakétával mérnek csapást Oroszország belső területein található célpontokra, az orosz hadsereg válaszul teljesen megsemmisítheti ezen rakéták gyártását – mondta a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek Igor Korotcsenko katonai elemző, a Nemzetvédelem című folyóirat főszerkesztője.
– Ha igazolt csapások történnek Ukrajna hadserege által Taurus manőverező robotrepülőkkel Oroszország belső területén lévő célpontokra, ezt úgy kell értelmeznünk, mintha Németország hadba lépett volna Oroszország ellen – mondta Korotcsenko. Hangsúlyozta, hogy már most el kell kezdeni gondolkodni az ilyen helyzetre adandó válaszlépéseken.
– Szükség lenne egy válaszul adott, célzott, egyszeri csapásra a Taurus gyártóüzemére, amely az egyetlen ilyen gyár Németországban. Ez az üzem lakott területektől távol, elhagyatott vidéken található, így egy esti vagy éjszakai csapás nem okozna emberi áldozatokat, viszont lehetővé tenné Oroszország számára, hogy teljesen megsemmisítse a rakétagyártást – jelentette ki Korotcsenko.
Elmondása szerint az ilyen válaszcsapáshoz két Oresnyik rakéta is elegendő lenne, amelyek mindegyike hat darab nem nukleáris felszereltségű hiperszonikus harci egységet hordoz.
E nyilatkozat előzménye, hogy hétfőn Friedrich Merz német kancellár a WDR televíziónak adott interjúban elmondta: az Egyesült Királyság, Franciaország, az Egyesült Államok és most már Németország is feloldották a távolsági korlátozásokat az Ukrajnának szánt katonai szállításokra vonatkozóan, így Kijev oroszországi célpontokat is támadhat nagy hatótávolságú fegyverekkel. Kedden Merz hozzátette, hogy a döntés a hatótávolság korlátozásának megszüntetéséről már hónapokkal korábban megszületett.
Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője korábban hangsúlyozta: Moszkva bármilyen orosz célpont elleni Taurus-rakétacsapást úgy értékel majd, mint Németország hadműveleti részvételét Kijev oldalán. Szerdán Margarita Szimonyján, a Russia Today és a Rosszija Szegodnya médiacsoport főszerkesztője azt mondta: moszkvai kormányzati körökben már arról is folyik vita, hogy ha Németország fegyverei Moszkvát érik, akkor Oroszországnak nem marad más választása, mint csapást mérni Berlinre.
Szimonyján azt is hozzátette: a Taurus rakétákkal való támadások csakis német katonák közreműködésével valósíthatók meg. Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke kijelentette: Németország lényegében már most is teljes értékű résztvevője az ukrajnai konfliktusnak, és ha hiteles információk kerülnek elő arról, hogy német katonák részt vesznek oroszországi célpontok elleni nagy hatótávolságú rakétatámadásokban, Moszkva bármilyen válaszlépést meghozhat.
No, azt hiszem, ez a helyzet egy fordulópont lehet, hiszen mind Oroszország, mind a Nyugat határozottnak mutatkozik a kérdésben. (Nem tudom, hogy az oroszok miért éppen most jutottak el erre a szintre, mert az ATACMS és Storm Shadow rakétákat korábban „benyelték, de ezt most nem akarják. Lehet, hogy a Taurusok veszélyesebbek?!)
Ami a lényeg, ha mindenki tartja magát az „ígéretéhez”, akkor Moszkva és a NATO között az összecsapás elkerülhetetlen. Pedig nagyon, de nagyon el kellene kerülni!







