Május 31-én éjszaka és június 1-jén Oroszországot soha nem látott, összehangolt támadássorozat érte: a vasúti szabotázsakciók és a nagyszabású dróntámadások, melyek során hét ember meghalt és több tucatnyian megsérültek, új fejezetet nyitnak a háború történetében – egy olyan fejezetet, amelynek végén Ukrajnából tényleg kő kövön nem marad.
A fekete hétvégén a Brjanszki és Kurszki régiókban hidakat robbantottak fel, amelyek közül az egyik ráomlott egy Moszkvába tartó személyvonatra, civil áldozatokat követelve.
Ezeket az akciókat az orosz hatóságok terrorcselekményként kezelik. Ezzel párhuzamosan az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) „Pókfonal” fedőnévvel 117 drónnal hajtott végre támadásokat több orosz katonai repülőtér ellen, egészen Murmanszkig, Irkutszkig és Rjazanyig, több ezer kilométerre az ukrán határtól. Az SZBU állítása szerint több mint 40 orosz katonai repülőgépet, köztük stratégiai bombázókat semmisítettek vagy rongáltak meg.
A művelet különlegessége abban rejlik, hogy a drónokat kamionokba rejtett mobil indítóállásokból bocsátották fel, ami rendkívül kifinomult előkészületekre utal, melyek az ukránok szerint több mint másfél évig tartottak. Míg a dróntámadásokat Volodimir Zelenszkij elnök hivatalosan is vállalta, „történelmi jelentőségű és briliánsan végrehajtott műveletnek” nevezve azt, a hidak elleni, civil áldozatokkal járó akciókkal cinikusan úgy tett, mintha meg sem történtek volna.
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere telefonon fejezte ki részvétét Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, különösen a brjanszki személyvonat-baleset áldozatai miatt. Az amerikai közlemény humanitárius és diplomáciai gesztus, ugyanakkor Washington nem kommentálta az ukrán dróntámadások tényét, és sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a nyugati közreműködés lehetőségét. Ez pedig a spekulációkat táplálja.
Vajon Washingtonban is meglepetést okoztak ezek a mélységi támadások, vagy épp ellenkezőleg, a háttérben zajló geopolitikai játszmák részei? Ha az USA valóban nem volt érintett, akkor Kijev most kihúzhatta a gyufát még Donald Trumpnál, aki a nyilatkozatai és a szakértők közmegegyezése szerint le akarja zárni a háborút, de legalábbis annak aktív szakaszát, hogy Kínára koncentrálhasson.
Azonban ott van a másik, cinikusabb olvasat: az USA akár érdekelt is lehetett a feszültség növelésében. Azt hihették, hogy ezzel sikerül békére kényszeríteni az oroszokat. Ha pedig ez nem jön be, akkor Kijevnek több fegyverre lesz szüksége, ami az ukrán ritkaföldfémekkel kapcsolatos nyereségmegállapodás értelmében jól jöhet az Egyesült Államoknak, hiszen növeli a részesedését az ukrán ásványkincsekből, illetve az utánuk járó haszonból.
Ami viszont biztos: a történelem többször is megmutatta már, hogy az oroszok akkor válnak a legkeményebbé – és legkegyetlenebbé –, amikor szorongatják őket. A vasúti szabotázsok és a repülőterek elleni dróntámadások kétségtelenül a hadi infrastruktúra, a morál és az utánpótlásrendszer megbénítását célozzák. A hatásuk azonban fordított lehet.
Az orosz közvéleményt először sokkolták a történtek, de a nap végére már egyre többen követelnek pusztító választ. Egy elhíresült orosz Telegram-csatorna kommentárja pontosan megfogalmazza a hangulatot: „Végső soron ez csak megkeményíti az elszántságunkat, és megfosztja a befolyásuktól azokat, akik mindenáron egy szaros békét akarnak [kötni], hogy végre visszatérhessenek az üzletelgetéshez.„
Ez a „fekete hétvége” tehát nem a béke, hanem a totális háború felé mozdítja az eseményeket. A tűzszüneti tárgyalások második fordulója előtt végrehajtott támadássorozat egyértelműen azt üzeni, hogy Kijev nem a békére, hanem a konfliktus eszkalációjára játszik. Ebben a játszmában pedig az orosz medve a sarokba szorítva válhat igazán veszélyessé. A következményekkel nem csupán Ukrajnának, hanem az egész világnak számolnia kell.
