Friedrich Merz német kancellár úgy vélekedett, hogy nincs semmi alapja bírálni Izraelt és az Egyesült Államokat amiatt, hogy támadást intézett Irán ellen.
– Nincs okunk, nekem személyesen sem, bírálni azt, amit Izrael elkezdett egy hete, és nem lenne alapja bírálni Amerikát sem azért, amit a múlt hét végén tett − jelentette ki Merz Berlinben, a BDI lobbicsoport rendezvényén. – Igaz, nem minden kockázat nélküli a dolog, de az sem volt opció, hogy ne tegyenek semmit − fűzte hozzá.
A német kancellár szerint egyértelmű, hogy Irán atomfegyver előállításán dolgozott.
– Ma már nem lehet komolyan kétségbe vonni az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy Irán továbbra is atomfegyver előállítására törekszik − mondta. Leszögezte: „békés célokra senkinek nincs szüksége urándúsító létesítményekre a föld alatt 100 méteres mélységben”.
– Izraelt évek, sőt évtizedek óta támadások érik (…), a Hamász (palesztin iszlamista szervezet), a (libanoni síita) Hezbollah, az Irakban és a világ több más részén tevékenykedő milíciák pénzelése mind Iránból történik – fejtette ki a német kancellár, aki egyúttal „terrorista rezsimnek” és − felidézve George W. Bush egykori amerikai elnök kifejezését − „a gonosz tengelye meghatározó részének” nevezte Iránt.
– Múlt héten Merz egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, meglátása szerint Izrael „elvégzi a piszkos munkát” az egész Nyugat számára − adta hírül az MTI.
Sokszor és sokan elmondták, leírták, hogy a második világháború alatt elkövetetett náci borzalmak miatt Berlin még ezer év múlva is alázatosan térdre fog esni Izrael előtt, és minden körülmények között az elsők között siet majd a zsidó állam „megmentésére”, támogatására, ha kell. Katonailag Németország érdemben nem igazán tud Tel-Aviv segítségére lenni, de a szavak szintjén, a kommunikációs térben sokat tudnak tenni Izraelért. Tesznek is, ahogy a csövön kifér.
De vajon Merz és a hasonszőrű barátai egy tízes skálán mennyire büszkék önmagukra azért, hogy a történetben csak Izrael érdekeit nézik, és a másik oldal problémáira ügyet sem vetnek? Soha nem mentettük fel a terroristákat, és ez esetben is valljuk, hogy minden ember életéért óriási kár. De nemcsak a zsidó emberekért kár, hanem a palesztinokért, a szírekért és az irániakért is! A katonai csapás, a gyilkolás mindenkor tragikus, bárki tegye azt.
Éppen ezért – na, most figyelj Merz – senki se tegye, Izrael és az USA sem. Merz! Csak ezt kellett volna hozzátenned a hablatyodhoz, de micsoda különbség!