A Roszteh orosz állami technológiai konszern újabb Szu–35Sz vadászrepülőgépeket szállított le az orosz fegyveres erőknek. A korszerű többcélú vadászgép elsősorban a légi fölény biztosítására, valamint földi és tengeri célpontok precíz megsemmisítésére tervezték – erről itthon az Index közölt cikket. Felhívták a figyelmet: A Szu–35Sz képességei között szerepel a nappali és éjszakai működés, valamint a kedvezőtlen időjárási viszonyok közötti hatékony bevethetőség. A repülőgép nagy hatótávolsága lehetővé teszi, hogy a bázisrepülőterétől jelentős távolságra is műveleteket hajtson végre.
Orosz források szerint a vadászgép már bizonyította rátermettségét az ukrajnai háborúban, ahol széles spektrumú fegyverrendszerek alkalmazására és összetett harci manőverek végrehajtására is képesnek bizonyult. A gép fejlett navigációs és célzórendszerei hozzájárulnak a katonai feladatok sikeres teljesítéséhez. A Szu–35Sz-ek folyamatos szállítása Oroszország légierő-modernizációs programjának részeként értékelhető, amely a katonai képességek további fejlesztését célozza.
Azt szeretem a globalisták holdudvarához tartozó sajtótermékekben, hogy olyan könnyen leírnak egy vad hírt, majd kicsivel később az alap információval teljesen ellenkező tartalmút is képesek kiadni. Mit olvastunk eddig megállás nélkül? Hát, többek között azt, hogy az orosz hadiipar romokban van, és nem képesek kielégíteni a hadsereg igényeit. Arról hadováltak, hogy az oroszok T-55-ös, sőt, T-34-es tankokkal harcolnak az ukránok ellen, és már kiürültek a raktárak. Már csak azt nem írták, hogy Putyin katonái csúzlival, parittyával és dárdával a kezükben mennek rohamra az ukránok ellen.
Aztán kijön valahol egy ilyen hír, és arra is ugyanúgy lecsapnak, és megírják azt is, hogy a Roszteh orosz állami technológiai konszern képes újabb Szu–35Sz korszerű többcélú vadászrepülőgépeket szállítani az orosz fegyveres erőknek. Mellesleg, ezzel tovább javul az oroszok képessége arra, hogy ledarálják az ukrán vadászgépeket. Ezek a modern Szu-35Sz gépek ugyanis nemcsak a régebbi, alapvetően szovjet technikát múlják felül, hanem úgy viszem, az ukrán felségjelzéssel repülő F-16-osokat is. Hát látjátok, így „vergődik” az orosz hadiipar a szankciók alatt.