Irán szerdán bejelentette, hogy felakasztottak három, Izraelnek való kémkedéssel vádolt férfit, egy nappal azután, hogy életbe lépett az iszlám köztársaság és Izrael közötti tűzszünet – adta hírül az MTI. Miként az „iráni igazságszolgáltatás” közölte, „Idrisz Ali, Azad Sodzsai és Raszúl Ahmad, akik merényletek végrehajtásához szükséges felszereléseket próbáltak behozni az országba, letartóztatták és bíróság elé állították őket, mert (…) együttműködtek a cionista rezsimmel. Az ítéletet ma reggel hajtották végre (…) és felakasztották őket.”
„A kivégzéseket az északnyugat-iráni Urmia városában hajtották végre” – jegyezte meg az „igazságszolgáltatás”, amely fotókat tett közzé a három, kék börtönruhát viselő férfiról. Hétfőn egy másik férfit is felakasztottak, akiről úgy vélték, hogy szintén kapcsolatban állt a Moszaddal, az izraeli külföldi hírszerző szolgálattal.
Az Index kiemelte: Irán rendszeresen bejelenti olyan ügynökök őrizetbe vételét és kivégzését, akik feltehetően külföldi országok, nevezetesen esküdt ellensége, Izrael hírszerző szolgálatainak dolgoznak. Vasárnap az iráni hatóságok megígérték, hogy felgyorsítják a pereket az Izrael által június 13-án indított offenzíva után, amely egyértelműen rendkívül pontos hírszerzési adatok alapján történhetett. – A nem kormányzati szervezetek szerint Iránban több kivégzést hajtanak végre, mint Kína után bármely más országban – tették hozzá.
Nagyon korai még bármit mondani arról, hogy mi következik most Iránban. Néhány mondatban azért kiemelek néhány dolgot:
1, Miként ez a most közölt információ is jelzi, minden bizonnyal rá fog kapcsolni az iráni titkosszolgálat, és minden olyan szereplőt igyekeznek kiiktatni, aki egy kicsit is gyanús. Nem akarnak még egy olyan alkalmat, mint most volt, hogy a Moszad Iránon belül lubickolt a 12 napos háború alatt.
2, Irán bizonyára megpróbálja gyorsan helyreállítani azokat a kritikus kapacitásokat, amelyek most megsérültek vagy megsemmisültek. Sok minden más mellett itt a légvédelemre, a rakétakilövőkre, a rakétákra, valamit az energetikai és a katonai létesítményekre kell gondolni.
3, Nem tudni, mennyi maradt a nukleáris programról, de hogy a maradékból megpróbálnak gyorsan továbblépni, az biztos. Az sem lepne meg, ha direktben próbálnának meg nukleáris robbanófejeket szerezni, hogy még egyszer ne tudjon rajtuk ütni Izrael.
4, S természetesen helyrehozzák az egyéb megsérült, megsemmisült ingatlanokat is.
5, Sokan, főleg kutatók és katonai vezetők, életüket vesztették a háború alatt, a sorokat bizonyára gyorsan rendezni fogják.
Aztán majd az élet megmutatja, hogy ebből mit sikerül megoldani!