Június 24-én Kijev központjában, a Majdan téren körülbelül ezer ember tüntetett a korrupció és a hatóságok tétlensége ellen – erről a különböző közösségi média felületeken és a híroldalakon is beszámoltak.


Mint írták, a résztvevők többsége az ukrán hadsereg jelenlegi és volt katonái, valamint az elesett és fogságba esett ukrán katonák hozzátartozói voltak. A tüntetők követelték az ország vezetésétől, hogy kezdjenek valódi harcot a korrupció ellen, javítsák a sebesült veteránok szociális ellátását, és érjék el az ukrán foglyok szabadon bocsátását.

Kiemelték, hogy a helyi média becslései szerint ez volt a legnagyobb tömeges akció a katonaság részvételével az elmúlt hónapokban. A hírek szerint különös aggodalmat kelt a kijevi vezetésben, hogy a tüntetés gerincét éppen katonai egyenruhát viselő emberek alkotják.

Őszintén szólva nagyon furcsa nekem, hogy egy háborút viselő országban, az állam fővárosában megengednek egy ilyen tömegtüntetést. Ezer fő ugyanis már tömeg. S ha csak néhány ember elkezdte volna skandálni, hogy „Elég volt a háborúból! Állítsuk meg a vérontást!”, ki tudja, az események milyen véget értek volna.


A tömeg ugyanis a skandálók mellé állhatott volna, a kijeviek pedig a tüntetés mellé, és a színészelnökék máris nagy bajban lettek volna. Egyelőre nem ez történt, de a kijevi vezetés gondban lesz, ha újabb hasonló megmozdulásokat szerveznek az ukrán fővárosban.

Ami pedig a közhangulatot illeti, az nem állhat túlságosan erős lábakon Ukrajnában. Eszméletlen veszteségeket szenvedhettek keleti szomszédaink a háborúban, brutális a pusztítás mértéke, százezrével hallhattak és sebesülhettek meg a Moszkva elleni harcban, és ennek ellenére az oroszok nyomulnak előre.

S ahogy Putyin megmondta, ahová orosz katona lép, az a terület a Föderáció része. Vagyis az ukránok úgy áldozzák fel magukat nap mint nap, hogy értelme nem sok van. Ebből egyedül a globalisták, a fegyverlobbi húz hasznot. Ez pedig olaj lehet a tűzre, és a mostaninál is nagyobb tüntetések jöhetnek Ukrajnában. Hamarosan forró lehet a talaj Zelenszkíj talpa alatt.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét