A kínai légierő először mutatta be, hogy új YY-20 légi utántöltő repülőgépeivel képes a H-6 stratégiai bombázóit üzemanyaggal ellátni, jelentősen megnövelve ezzel a bombázóflotta hatótávolságát – írta meg a Military Watch Magazine, itthon pedig a Portfolio szúrta ki a cikket. Mint kiemelték, a YY-20 a világ legnagyobb gyártásban lévő katonai szállító repülőgépének, a Y-20-nak az egyik változata, amely 2022 végén kezdte meg teszteket.


Korábban Kína légi utántöltő képessége mindössze három volt szovjet Il-78M gépből és néhány átalakított H-6-os bombázóból állt, így az új fejlesztésű jármű várhatóan központi szerepet játszik majd a nagyobb hatótávolságú műveletek végrehajtásában.

Peking állítása szerint a kínai vadászgépek jóval nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, mint nyugati versenytársaik, a legfejlettebb J-20 és J-16 típusok teletöltött tankkal messzebbre jutnak, mint a riválisok. A megadott technikai adatok szerint az ötödik generációs J-20-as hatótávolsága körülbelül kétszerese az F-35-nek.

A kínai bombázók azonban jóval rövidebb hatótávolságúak, mint amerikai vagy orosz társaik, mivel a H-6 egy könnyebb, regionális műveletekre tervezett konstrukció, nem pedig interkontinentális hatótávolságú, mint az amerikai B-2 vagy az orosz Tu-160.

A becslések szerint a kínai légierő körülbelül 270 darab H-6 repülőgépet üzemeltet, ezzel ez lehet a legszélesebb körben alkalmazott bombázótípus a világon. Ezeket különféle szerepkörben vetik be: a H-6G változatot elektronikus műveletek végrehajtására, a H-6J és H-6N típusokat cirkálórakéták hordozására, a H-6K-t pedig nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták szállítására alakították ki.


Peking a várakozások szerint központi szerepet szán a H-6-osoknak az amerikai és szövetséges erők elleni ballisztikus és cirkálórakéta-támadásokban egy esetleges csendes-óceáni konfliktus esetén.

A YY-20 tankerekkel párosítva azonban potenciálisan jóval a Második Szigetláncon túl is képesek lehetnek működni, kiterjesztve Kína hatalmi befolyását a tágabb csendes-óceáni térségre. Ez a hatótávolság-növelés kiegészíti a nagyobb hatótávolságú rakétatípusok, például a 2018-ban először a H-6K által hordozott CM-401 ballisztikus rakéta integrálásának előnyeit.

A H-6 flotta hatótávolságának növelésére egy további, kevésbé összetett módszer az, hogy a repülőgépeket orosz területen lévő bázisokra telepítik. A gépek többször is leszálltak Oroszországban közös gyakorlatok céljából, 2024 júniusában pedig innen hajtották végre első műveleteiket Alaszka partjainál.

A hírre röviden csak annyit mondok, hogy Kína gőzerővel fejleszti hadseregét, és nagyon készül a jövőre. De hogy mit hoz a jövő, azt maximum csak Pekingben tudják…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét