Dánia a féléves uniós elnökségét arra kívánja felhasználni, hogy „maximális nyomást” gyakoroljon Magyarországra azért, hogy visszavonja vétóját Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatban – erről Marie Bierre, Dánia európai ügyekért felelős minisztere beszélt újságíróknak az egyik sajtótájékoztatón.


– Nagyon ambiciózusak vagyunk, és mindent megteszünk, ami hatalmunkban áll. Maximális nyomást fogunk gyakorolni Magyarországra, hogy vonja vissza a vétóját. És készen állunk arra, hogy politikailag és gyakorlatilag is mindent megtegyünk, ami hatalmunkban áll, hogy előrelépjünk Ukrajnával, valamint Moldovával és a nyugat-balkáni országokkal. Ez fontos az ukránok számára. Ez fontos a harcukban. Szükségük van az EU-tagság kilátására. És ezt a kilátást nem fogjuk elvenni tőlük – mondta a tárcavezető.

A miniszter nem részletezte, hogyan lehetne felülírni Magyarország vétóját, csak annyit mondott, hogy „túl korai” megmondani, hogy az ténylegesen áthidalhatatlanná vált-e. Bierre hozzátette, hogy a tagjelölt országoknak tett vállalások teljesítése szükséges az Európai Unió „biztonságának és stabilitásának” megerősítéséhez.

– A bővítés új lendületének oka Ukrajna. Ma nem beszélnénk a bővítésről, ha nem lenne Ukrajna és annak jelentős előrelépése. Ha nem haladunk előre a bővítéssel, azt kockáztatjuk, hogy elveszítünk néhány országot – közölte a miniszter. A portál hozzátette, hogy az Európai Bizottság szerint „nincs objektív ok” Ukrajna csatlakozásának ellenzésére, mivel a háború sújtotta ország végrehajtotta a szükséges reformokat, és teljesítette az „alapvető” csatlakozási feltételeket.


Ezt a hírt olvasva, ha kétszáz bicska lenne a zsebemben, az is mind kinyílna. Hogy miért? Például ezért az orbitális hazugságért: „Ukrajna végrehajtotta a szükséges reformokat, és teljesítette az „alapvető” csatlakozási feltételeket”. Hát, akkor vegyük sorra. Ukrajna most (is) olyan mélyen van a korrupcióban, hogy a feje búbja sem látszik ki belőle.

Ezt időről időre bizonyítja is. Közben Zelenszkij úgy ül az elnöki székben, hogy már régen lejárt a mandátuma, választásokat nem tartanak a háborúra hivatkozva. Az embereket (sokszor fizikai) erőszakkal viszik a frontra, ahol tömegével halnak meg. A kijevi vezetés ellenzéki pártokat lehetetlenített el, és az ortodox egyháznak is nekiment, de közben a szélsőséges eszméket valló, náci szimbólumokat használó katonákat hősnek állítják be.

A kritikus sajtót megfélemlítették Ukrajnában, és a háborúra tekintettel felfüggesztették az emberi jogok európai egyezményének végrehajtását. Azt hiszem, ha nem Ukrajnáról lenne szó, akkor mindenki azt mondaná Nyugaton, hogy keleti szomszédunk diktatúraként működik. Így viszont állítják, hogy Ukrajna mintaállam, amelyet be kell engedni az Európai Unióba. De persze közben a mi lábunkra nem rálépnének, hanem ráugranának, mert kiállunk az igazság mellett. Ezért (is) van elegem Brüsszelből.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét