Németország jelentős fegyverkezésbe kezd: akár 2500 páncélozott harcjárművet és 1000 harckocsit is beszerezhetnek az orosz fenyegetés ellensúlyozására – tudósított a Bloomberg, amit itthon a Portfolio szemlézett.
Mint írták, a tervezett beszerzés egy közös európai erőfeszítés része, amelynek célja új NATO-dandárok létrehozása Oroszország elrettentésére. A NATO Németországot arra kérte, hogy a következő évtizedben legalább hét új dandárt biztosítson a szövetség számára.
A Boris Pistorius védelmi miniszter és a Bundeswehr vezetése által összeállított lista ezen dandárok felfegyverzésére állítólag ezer darab Leopard 2 harckocsit, és 2500 GTK Boxer gyalogsági harcjárművet tartalmaz. A harckocsikat a KDNS és a Rheinmetall gyártja, míg a harcjárműveket az ARTEC, a két vállalat közös vállalkozása állítja elő. A teljes megrendelés értéke elérheti a 25 milliárd eurót, bár a beszerzési tárgyalások még folyamatban vannak. A megrendeléseket várhatóan a következő hónapokban véglegesítik, és a törvényhozók az év végéig zöld utat adhatnak a projektnek.
A harckocsik és páncélozott harcjárművek beszerzésétől függetlenül Berlin korábban már előzetes jóváhagyást adott több mint ezer Patria páncélozott szállító harcjármű vásárlására a finn védelmi gyártótól. Ezek a járművek a Bundeswehr elöregedett Fuchs-ait váltják majd fel, és a megrendelés értéke elérheti a 2 milliárd eurót.
A Portfolio emlékeztetett arra, hogy Friedrich Merz, Németország jelenlegi kancellárja korábban ígéretet tett arra, hogy országa fegyveres erőit Európa legerősebb hadseregévé teszi. A védelmi kiadások növelése érdekében a kormányzó koalíció idén a szigorú hitelfelvételi korlátokat is feloldotta.
Tragédia, hogy Európában szinte mindenhol öntik a pénzt a fegyverkezésbe, súlyos euró milliárdokat költenek tankokra, páncélozott szállító harcjárművekre, repülőkre és rakétákra. S teszik ezt egy olyan ország elleni lehetséges konfliktusra hivatkozva, aki valójában nem ellenség. Oroszország magától nem fordult volna Európa ellen, hülye is lett volna megtenni, hiszen nagy mennyiségben tudta ide értékesíteni a különböző termékeit, leginkább az energiahordozóit.
Ráadásul, ha bárkit megtámadott volna, akkor szinte minden esetben a NATO-val szállt volna szembe. S a szövetségre támadni meglehetősen őrült vállalkozás lenne.
Fájó ugyanakkor, hogy az az energia, ami fegyverekre, lőszerekre (és sajnos Ukrajnára) megy el Európában, sokkal jobban, sőt, csak jobban hasznosulhatna. Ezekből az euró milliárdokból versenyképesebbé, erősebbé, de legfőképpen élhetőbbé lehetne tenni az öreg kontinenst. Európa azonban magára engedte a harmadik világot, lemond a hagyományos értékeiről, és fegyverkezésre költ ahelyett, hogy az életre, a családokra és a békés jövőre mondana igent. Ez maga a borzalom, és úgy hiszem, hogy a vég kezdete!







