Az édesapja végzett 25 éves lányával, egy korábbi profi teniszezővel Indiában – erről itthon az Index adott hírt. Kifejtették, hogy Radhika Yadav a múltban 40 mérkőzésen lépett pályára a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) égisze alatt. A nő a saját teniszakadémiáján dolgozott edzőként, a jövedelméből tartotta el a családfőt. Az édesapa nem bírta elviselni, hogy emiatt gúnyolják őt.
Kérte a lányát, hogy zárja be az iskolát, de gyermeke nem tett ennek eleget. Az apa ezért három lövéssel oltotta ki gyermeke életét. A nő haláláról egy gurugrami magánkórház számolt be, az incidensről az intézmény értesítette a rendőrséget. A hatóságok az áldozat lakhelyén a nagybácsit találták, aki beszámolt a gyilkosságról.
Biztos, van köztetek olyan, aki most azt gondolja, azt mondja, hogy miért foglalkozom ezzel a hírrel, hiszen nem a háborúról, nem a világban zajló valamelyik konfliktusról, gazdasági folyamatokról szól, hanem egy apáról, a lányáról és az ő közös szörnyű tragédiájukról. De ennél összetettebb a kérdés, mert egy bizonyos értelemben beteg társadalom is ott van ebben a történetben. Hogy miért? Hogy ki a hibás?
1, Először is azért beteg valamelyest a társadalom, hiszen megbélyegzi azért az édesapát, mert a tulajdon lányának köszönhetően, az ő támogatásával élte mindennapjait. Annak ellenére is pellengérre állították az apát, hogy Radhika Yadav az ő vére, és neki (is) köszönhetően lett az, aki. Ha másért nem, hát genetikailag biztos szerepe van abban, hogy a lánya sokra vitte. S meglehet, az édesapa korábban anyagilag is támogatta a gyerekét a pályafutása során, és segítette, hogy kiteljesedjen.
2, Hibás ugyanakkor az apa is, sőt, ő a nagyobb bűnös. A büszkesége ugyanis fontosabb volt neki, mint a tulajdon lánya élete. Képes volt megölni, elvenni a gyermeke jövőjét azért, hogy a lánya ne segítse őt. Pedig sok mindent tehetett volna. Dolgozhatott volna szorgalmasan, hogy ne szoruljon a lányára.
Ha nagyon zavarta a gyermeke támogatása, akkor visszautasíthatta volna a segítségét. Radhika Yadav apja nem ezt tette, hanem fel akarta számoltatni gyermeke munkahelyét, majd mivel ez nem történt meg, lemészárolta a sokra hivatott gyermekét. S vajon mit mondanak most azok, akik amiatt támadták az apát, hogy a lánya tartja el? Ez lett volna a megoldás? Aligha…
A gonosznak sok arca van. Úgy hiszem, ha belenéznék Radhika Yadav apja tekintetébe, akkor a gonosz egyik arcát látnám magam előtt. Hajmeresztően riasztó…







