Ukrajna frissen kinevezett védelmi minisztere, Denisz Smihal a BBC-nek adott interjúban magabiztosan kijelentette: a behívottak 90%-a önként megy a területvédelmi központokba. Az erőszakos „oblavák” – mondta – legfeljebb 5–10%-ot tesznek ki, a többi pedig az orosz propaganda „filmgyári terméke”. A hivatalos statisztika is ezt a képet festi: a közel 260 bejelentett erőszakos esetből alig 15 kapott hivatalos megerősítést.
A narratíva világos: nincs erőszak, csak lelkes önkéntesek, akik alig várják, hogy a frontra mehessenek. Csakhogy a terepen tapasztalt valóság az utóbbi napokban látványosan rácáfolt erre a diadalmas kommunikációra.
Szinte azonnal Smihal nyilatkozata után Vinnyicában történt egy incidens, amely bőven kiverte a biztosítékot a helyiek körében. Mintegy száz férfit a „Lokomotiv” stadionba vittek mozgósításra. Amikor a város lakói erről értesültek, több tucat nő és fiatal indult el a stadion felé, hogy kiszabadítsa őket.
A tiltakozók betörték a stadion kapuját, és hangos „Ganyba!” skandálással fejezték ki véleményüket a rendőrökről és a toborzókról. A hatalom válasza gyors és egyértelmű volt: több tucat rendőrautó, kivezényelt rohamrendőrök, őrizetbe vett nők és fiatalkorúak. Eközben a férfiakat sietve, a hátsó kapun keresztül távolították el, nehogy a tiltakozók elérjék őket.
A vinnyicai eset nem egyedülálló. Korábban Odesszában a híres „Szedmij kilometr” piacon volt tömeges összetűzés a toborzókkal, Kijevben pedig maguk a mozgósításra váró férfiak barikádozták el a toborzóközpont ajtaját. Egyre több helyen fordul elő, hogy a lakosok nyíltan akadályozzák a TCK-s egységek munkáját.
A választási lehetőségek nem túl szélesek: fizetsz legalább 300 dollárt egy utcai rajtaütésnél, akár több ezer dollárt hamis orvosi papírokért. Vagy ellenállsz, és vállalod, hogy inkább börtönbe kerülsz, mint a frontra. Nemrég például egy Hmelnickij megyei férfi fejjel törte be egy toborzóorrát – három évet kapott, de legalább életben marad.
A vinnyicai stadion esete sokaknak idézte fel a chilei katonai junta módszereit 1973-ból, amikor civil létesítményeket alakítottak át ideiglenes táborokká. Ez most Ukrajnában a „mobil TCK” modellje is: stadionok, iskolák, akár bevásárlóközpontok is gyűjtőpontokká válhatnak. A hatalom ezzel egyértelmű jelzést küld: a háború a mindennapi élet minden szegletébe beszivárog.
A kormányzati kommunikációban továbbra is „lelkes önkéntesek” töltik meg a frontvonalat, de a valóságban egyre több településen forr a düh. Smihal és főnöke, Volodimir Zelenszkij továbbra is ragaszkodhat a sikertörténet narratívájához, de minden ilyen incidens egyre több embert győz meg arról, hogy a mozgósítás régen nem honvédelmi, hanem kényszerítő eszköz.
Ha ezek a tiltakozások szervezettebbé válnak, a jelenlegi hatalom olyan belpolitikai válsággal szembesülhet, amelyet nem lehet többé a propagandagépezet narratíváival elfedni. Addig azonban marad a rendőrségi szirénák fénye és a „Ganyba!” visszhangja a vinnyicai éjszakában.
