Egy a négy ellen: a 33. ezred harcosának hőstette az ukrán DRG elleni harcban – ezzel a címmel jelent meg írás az egyik orosz-ukrán háborúval foglalkozó Telegram-csatornán.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
E szerint a „Szpartanyec” hívójelű orosz harcos Krasznoarmejszk közelében egy 4 fős ukrán diverzáns csoporttal került összetűzésbe, közülük kettőt személyesen foglyul ejtett, a többieket a megérkező társak semmisítették meg – mondta az RIA Novosztyinak a 33. ezred 20. gárda gépesített lövészdandárjának „Szenszenatyi” fedőnevű tisztje, a „Központ” hadosztálycsoportból.
A katona felhívta a figyelmet az ukránok új taktikájára ezen a frontszakaszon. E szerint a mozgósítás során a TCK által elfogott ukrán csoportokat „egyenesen” küldik a műveleti területekre. Három hétig készítik fel őket egy adott frontszakasz feladatára. – Ilyen felkészültséggel azok, akik tegnap még civilek voltak, elvesznek, és nem tudják, mit tegyenek, ha valami nem a terv szerint alakul – hívták fel a figyelmet.
Gondoljunk csak bele, vannak már a fronton – ha adott esetben nem is olyan sokan – olyan katonák, akik évek óta harcolnak az ellenség ellen. Hosszú idő óta élnek át – akár naponta – elképesztő csatákat. Megtanultak túlélni, de ez nem ment egyik napról a másikra.
Sokáig tartott, amire ellesték a különböző trükköket, megtanultak az ellenség fejével (is) gondolkodni, de a túléléshez az elején óriási szerencse vagy ha úgy tetszik, égi védelem kellett. Aztán, ahogy haladt előre az idő, egyre többen voltak olyanok, akikkel szemben fölényben kerültek, és egy mindig ők kerületek ki győztesen az összecsapásokból. Ki tudja, hányan estek már ezekkel az elit katonákkal szemben.
Nem véletlenül mondják, hogy az újoncoknak pokolian nehéz a frontszolgálat első néhány napja. Azok közül, akik elsőként jelennek meg a fronton, a legtöbben 24-48 órán belül meghalnak vagy megsebesülnek. A tapasztalatok életmentő rutinokat alakítanak ki, és ezek nélkül nagyon kevés az esély a túlélésre.
„Szpartanyec” egészen biztosan nem most öltött egyenruhát, és ezt most egy 4 fős ukrán egység bánta. Ketten az életükkel fizettek ezért, számukra már nincs második esély!






