Oroszország „megfelelően” fog reagálni, ha az Egyesült Államok Tomahawk cirkálórakétákat szállít Ukrajnának – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője október 2-án orosz újságíróknak. – Megjegyzése néhány nappal azután hangzott el, hogy J. D. Vance amerikai alelnök azt mondta, Washington fontolóra veszi Kijev kérését a rakétákra, amelyek akár 1600 kilométeres távolságban lévő célpontokat is elérhetnek – írta a Kyiv Independent, ezt a hírt az Index szemlézte.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Peszkov nem részletezte, milyen intézkedéseket tehet Moszkva. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítólag szeptember 23-án, az ENSZ közgyűlésén, zárt ajtók mögötti megbeszélésen sürgette Donald Trump amerikai elnököt, hogy adja át a rakétákat. A nagy hatótávolságú rakéták évek óta szerepelnek Ukrajna kívánságlistáján, és Zelenszkij „győzelmi tervének” is részét képezték, amelyet 2024 októberében mutatott be Joe Biden akkori amerikai elnöknek.

A Tomahawk az amerikai arzenál kulcsfontosságú eleme. Alacsony magasságban tud repülni, kitérő manővereket hajthat végre, és repülés közben újraprogramozható. Ukrajna szerint a fegyverek lehetővé tennék parancsnoki központok és utánpótlási bázisok támadását mélyen a frontvonal mögött. Zelenszkij korábban azt mondta, hogy „a hatalmi központok, beleértve a Kremlt is, legitim célpontok lehetnek”.

Az Index felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna jelenleg a nyugati Storm Shadow rakétákra támaszkodik, amelyek hatótávolsága 250 kilométer. Oroszország jelentős előnyben van Ukrajnával szemben a rakétaképességek terén, és rendszeresen használ Kalibr cirkáló- és Iszkander ballisztikus rakétákat ukrán városok elleni támadásokra. Ukrajna nagy hatótávolságú dróncsapásokkal igyekszik kompenzálni hátrányát, orosz üzemanyag-raktárakat, katonai bázisokat és infrastruktúrát célozva meg a harctértől távol.


Emlékeztettek arra, hogy a Tomahawk rakétákról szóló vita akkor kerül elő, amikor a Trump-kormányzat egy NATO által támogatott megállapodás részeként elkezd fegyvereket küldeni Kijevnek. A szeptember 16-án jóváhagyott első segélycsomagban Patriot és HIMARS rakéták voltak.

Azt hiszem, ha Washington átad Tomahawk rakétákat Ukrajnának, az két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy Trump mégsem akar annyira békét. Ha ugyanis Tomahawkokat ad Kijevnek, azzal csak olajat önt a tűzre, és elnyújtja a konfliktust. Másrészt, félek Moszkva megfelelő válaszától. Nem szeretném, ha kiderülne, mit jelent az oroszok arányos reakciója, mert az nagyon rosszat is jelenthet, amitől meg kellene óvni a világot.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét