Az Európai Parlament 2025. október 7-én egy szavazattal (306–305, 17 tartózkodás) meghagyta Ilaria Salis mentelmi jogát. A voksolás titkos volt; egy képviselő szavazógépe nem működött, ezért ismétlést kért, de Roberta Metsola EP-elnök fenntartotta a kihirdetett eredményt.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Csak emlékeztetőül: annak a Salis-nak az ügyéről van szó, aki 2023-ban embervadászatot rendezett Budapest utcáin a csipetcsapatával. A magyar hatóságok ezért kérték a mentelmi jog felfüggesztését, nem azért mert bolond – ahhoz joga van.
Ehhez képest az EP JURI-bizottsága már szeptemberben azt javasolta, hogy ne adják ki, és most a plenáris ülés ezt szentesítette.
A döntés egyértelmű: az Európai Parlament többségének fontosabbak a vélt vagy valós politikai érdekei, mint az igazságszolgáltatás. Ezek a nyomorultak persze azt hiszik, most borsot törtek a magyar kormány orra alá, pedig dehogy. Sőt, tettek egy szívességet! Bebizonyították, hogy pontosan olyanok, amilyennek a magyar kormány lefesti őket: kicsinyes, kétszínű senkiháziak.
A jogállamiság progresszív bajnokai tehát kizárólag az áldozatoknak okoztak kárt, akiket sikerült másodszor megalázni. (Az első megaláztatást akkor szenvedték el, amikor Salist „érdemei” elismeréséül egy EP-mandátummal jutalmazták…)
Pedig egyébként mi történt volna? Kiadják az álbaloldali, anarchista boszorkányt, itthon elítélik, ő közben az ilyen-olyan jogvédő szervezetek közreműködésével indít egy sor eljárást Strasbourgban, mert töri a derekát a priccs, nem elég fényes a cella – ezeket megnyeri, és keres egy valag pénzt.
Közben kéri, hogy a büntetését Olaszországban tölthesse le, amit némi huzavona után engedélyeznek, majd Ursula leszól a dróton rángatott, uniós forrásokkal zsarolt „barátnőjének”, Dinnyés Györgyinek, aki kénytelen-kelletlen kegyelmet ad neki. Salis a maga köreiben hős és mártír lett volna, a reggeli beszélgetős műsorok sztárvendége a Rai Unótól a CNN-ig…
De nem! A fenevad többé már nem tudja, nem is akarja leplezni magát.
Kiálltak Salis, Magyar Péter és Dobrev Klára miatt. Mert Magyarországon szerintük nem megfelelő az igazságszolgáltatás működése. Bezzeg Romániában, ahol a bíróság nem tartotta indokoltnak, hogy George Simion ügyével foglalkozzon, majd egy nap alatt megváltoztatta a véleményét, és eltiltotta a választástól, miután Brüsszelből jelezték az elvárást… Vagy Franciaországban, ahol eltiltották Le Pent a választási részvételtől. Vagy Lengyelországban… Vagy Németországban, ahol a bírók bármelyik pártnak a tagjai lehetnek, kivéve az AfD-t, és a kinevezésükrők politikai alkul döntenek…
Nem állítjuk, hogy itthon minden rendben van, de minden problémával együtt is igaz: nagyobb bajok lennének, ha olyan rendszer működne az országban, amely elnyeri az EP többségének tetszését!







