Ukrajna nem tudja legyőzni Oroszországot, ezért Kijevnek tárgyalásokat kell kezdeményeznie Moszkvával a béke feltételeiről – mondta David Richards, a brit vezérkar volt vezetője, akit az Index idézett. A NATO brit erőinek afganisztáni parancsnoka szerint Kijev illuzórikus reményt kapott nyugati szövetségeseitől, és nem lesz képes kiűzni az orosz csapatokat Ukrajna területéről a NATO segítsége nélkül, amely nem szándékozik beavatkozni a földi harcokba.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Richards úgy véli, hogy a háború folytatásának kilátásai Ukrajna számára kedvezőtlenek. – Hacsak nem megyünk velük együtt a csatatérre, amit nem fogunk megtenni, mert Ukrajna számunkra nem egzisztenciális kérdés. Az oroszok számára viszont ez kétségtelenül az – mondta.
A brit nyugállományú tiszt véleménye szerint „egyfajta hibrid háborút vívunk Oroszországgal. De ez nem ugyanaz, mint a tűzerővel vívott háború, amelyben katonáink hatalmas számban halnak meg. Annak ellenére, hogy szimpatizálunk Ukrajnával, azok oldalán állok, akik azt állítják, hogy ez nem felel meg létfontosságú nemzeti érdekeinknek”.
– Ösztönösen úgy gondolom, hogy a legjobb, amit Kijev tehet, az az, hogy döntetlenre hozza a számlát – állítja Richardson.
Olyan jó lenne, ha az Ukrajnát a végső győzelem reményével áltató, de lassan a teljes összeomlásba belehajszoló globalista politikusok is figyelnének David Richards szavaira. A tábornok kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, amiről a legtöbb értelmes ember már több mint 3,5 éve: Ukrajna csak bukhat a háborúval, így is, úgy is, mert azt nem nyerheti meg.
A kérdés csak az, hogy mennyit veszít, és az idő nem neki dolgozik, hanem a profithajhász, a konfliktus fennmaradásában érdekelt globalistáknak.
Richards tábornok ugyanakkor elmondta azt is, hogy NATO nem szándékozik beavatkozni a földi harcokba. S beszélt arról is, hogy miért: Ukrajna a Nyugat számára nem egzisztenciális kérdés. Ennyire marhára egyszerű. Sőt, a dolog undorítóbb – erről persze a tábornok már nem ejt szót, ennyire nem bátor –, a háttérhatalomnak ugyanis egy gyenge Oroszország és egy gyenge Európa az érdeke, és ezért akarják fenntartani a háborút. Szinte bármi áron!






