Az elmúlt héten a washingtoni közvetítéssel létrejött tűzszünet többször megingott: október 19-én az izraeli hadsereg kiterjedt légicsapásokat hajtott végre – a hadsereg szerint a rafahi térségben történt Hamász-támadásokra válaszul.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A megelőző napokban ugyanakkor az arab nyelvű sajtó számolt be számos olyan esetről, amikor izraeliek lőttek le palesztin civileket azzal az indoklással, hogy fenyegetően viselkedtek.

A tűzszünet körüli feszült helyzetet a belső gázai erőszak is súlyosbította: a Hamász a napokban több, rivális klánokhoz köthető fegyveressel csapott össze, ezekben a harcokban helyi beszámolók szerint több tucatnyian haltak meg; volt, akiket állítólag nyilvánosan végeztek ki.

Ilyen esetekről számolt be a napokban többek között a New York Post. A cikküket itthon az Index szemlézte.

Mint írták, a felvételen nyolc, bekötött szemű férfi térdel az utcán, majd a Hamász fegyveresei agyonlövik őket a helyszínen, miközben a körülöttük álló tömeg ujjong. A terrorszervezet azt állította, hogy az áldozatok „bűnözők és Izraellel együttműködő kollaboránsok” voltak.

Az Index rámutatott: az izraeli hadsereg kivonulása után a Hamász gyorsan megkezdte hatalmának visszaállítását Gázában, különösen az úgynevezett „klánokat” célozva, amelyek megerősödtek a konfliktus idején.


A hírportál felhívta a figyelmet arra: még múlt hétfőn Donald Trump elnök azt sugallta: engedélyt adott a Hamásznak arra, hogy „saját belátása szerint” irányítsa a belbiztonságot Gázában, a békemegállapodás részeként, ami az élve maradt izraeli túszok hazatérését célozta.

Ez utóbbi összetett mondat a legdurvább. Hogy miért?

1, Donald Trump elnök miért adott volna engedélyt a Hamásznak arra, hogy „saját belátása szerint” irányítsa a belbiztonságot Gázában? Miért tenné ezt akkor, amikor éppen lefegyverezni készülnek a Hamászt?

2, De ha a Hamász tényleg zöld lámpát kapott a rendteremtéshez, akkor hogyan fegyverzik majd le a megerősödött szervezetet?

3, Lehet, hogy éppen előkészítik az újabb izraeli akciót? Ha ugyanis megengedik a Hamásznak, hogy rendezze sorait, akkor visszakerül a nyeregbe. S ha oda visszakerül, akkor nem akarja majd átadni a hatalmat, és máris megvan az ürügy az újabb beavatkozásra… S a Hamásznak már nem lesznek túszai, amiket aduként használhatna…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét