Fordulat körvonalazódik az ukrajnai háborúban: Európa vezetői kedden közösen jelezték, hogy támogatják a harcok azonnali leállítását a jelenlegi frontvonalak mentén, és ezt tekintenék a béketárgyalások kiindulópontjának – közölte a Bloomberg nyomán a Mandiner.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A cikk úgy folytatódik: a közös európai nyilatkozatot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is aláírta, ami arra utal, hogy Kijev most először nyíltan elfogadná a frontvonalak „befagyasztását”, legalább ideiglenesen. A kezdeményezést olyan vezetők támogatták, mint Emmanuel Macron, Friedrich Merz, Keir Starmer, Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen.
Érthető a békepárti körök lelkesedése. De vegyük észre: ez egy trükk. Szemfényvesztés. A „most, azonnal, a vonalak mentén” típusú tűzszünet nem zárná le a háborút, hiszen érintetlenül hagyja a kiváltó okokat.
A trükk lényege kettős.
Először: az európai vezetők el akarják hitetni Washingtonnal, különösen Trumppal, hogy az ő stratégiáját szolgálják – gyors fegyvernyugvás, „deal”, taps a kamerák előtt. Ha Moszkva nemet mond, Putyin lesz a hibás azért, hogy a jövő évi Nobel-békedíjról is lecsúszik az Egyesült Államok elnöke, amit a háborúpárti globalisták reményei szerint a legkeményebb eszközökkel torolna meg.
Másodszor: a tűzszünettel időt vásárolnának Ukrajnának. A front befagyasztása időt ad a védelmi vonalak mélyítésére, az ipari kapacitások bővítésére, amire óriási szüksége van Kijevnek és a „hajlandók koalíciójának”, hiszen Zelenszkij szponzorai a töredékét sem tudták leszállítani annak a hadianyagnak, amit 2025-re beígértek.
Moszkva egyébként már jelezte is – Lavrov elmondta Rubiónak, Peszkov a nyilvánosságnak –, hogy a Kreml ragaszkodik az alaszkai csúcson elért eredményekhez, és nem fogad el egy „Minszk 3”-at.
Az orosz cél, és egyébként a béke egyedüli alapja nem tűzszünetet, hanem a háborút kiváltó okok megszüntetése. Szükség van ellenőrizhető biztonsági garanciákra, világos jogi–politikai rendezésre, a fegyverrendszerekre és szállításokra vonatkozó átlátható korlátokra stb.
Reméljük, Trump és a tanácsadói átlátnak a kétszínű hízelgésen, és nem ülnek fel a háború folytatásában érdekelt őrült globalisták vonatjára.






