Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: gyakorlatilag Brüsszel ellen dolgoznak az Európai Unió Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedései, és kiterjesztésükre már nincs további lehetőség – adta hírül az MTI.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
– Már szinte minden lehetőséget kipróbáltak, hogy megvalósítsák elképzelésüket, amelynek célja, ahogy ők fogalmaztak, Oroszország stratégiai vereségének, az orosz gazdaság és védelmi képessége meggyengítésének elérése – fogalmazott a szóvivő.
Gúnyosan megjegyezte, hogy a 20. csomagban az unió valószínűleg meg fogja tiltani a vándormadaraknak az Oroszország feletti átrepülést, a talajvíznek pedig a határátlépést. A szóvivő kijelentette, hogy az Európai Unió bármilyen, az orosz eszközök elkobzására irányuló intézkedése jogi szempontból érvénytelen, és Moszkva fájdalmas válaszlépéseket fog tenni, a kölcsönösség elve alapján, az okozott kár megtérítésére.
Kontraproduktívnak nevezte az amerikai pénzügyminisztérium által a Rosznyefty és a Lukoil ellen arra hivatkozva meghirdetett szankciókat, hogy az orosz fél nem eléggé elkötelezett az ukrajnai békefolyamat iránt. Mint mondta, ez a lépés nem segít abban, hogy jelentősebb tárgyalási eredményeket érjenek el az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban.
Emlékeztetett rá, hogy „jogtalan szankciókkal” az előző amerikai kormányzatnak sem sikerült rákényszerítenie Oroszországot, hogy feladja nemzeti érdekeit. Azt prognosztizálta, hogy az eredmény most is pontosan ugyanaz lesz: „belpolitikai szempontból kudarc, és negatív hatással lesz a békés gazdaság stabilitására”.
A szóvivő hangoztatta, hogy Oroszország számára nem jelent különösebb problémát az amerikai pénzügyminisztérium döntése, mert „stabil immunitást fejlesztett ki a nyugati korlátozásokkal szemben, és továbbra is magabiztosan fejleszti gazdasági és energetikai potenciálját”. Zaharova szerint Moszkva nem lát jelentős akadályt az orosz-amerikai kapcsolatok folytatása előtt az ukrajnai rendezés politikai kereteinek egyeztetése terén.
Hangsúlyozta, hogy a kiszivárogtatások helyett diplomáciai erőfeszítésekre lenne szükség, olyan tárgyalási konfigurációra, „amely megszünteti a konfliktus alapvető okait, és biztosítja a megbízható békét az eurázsiai és globális oszthatatlan biztonsági rendszer kiépítésének kontextusában”.
Továbbra is azt mondom, hogy béke kell, és az ukránok jobban járnak, ha „ma” kötnek megállapodást, mert „holnap” már rosszabbak lesznek a feltételek!






