Csütörtökön kora délután több mint 5 százalékkal drágult a Brent olajfajta hordónkénti ára, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be vezető orosz olajtársaságok, a Rosznyefty és a Lukoil ellen – adta hírül az MTI. Az emelkedés azán 7 százalékig folytatódott.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Közép-európai idő szerint 14 óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65,97 dollár volt, 3,38 dollárral (5,4 százalékkal) magasabb a szerdai zárószintjéhez képest. Mintegy háromnegyed órával később a Brentet alacsonyabban, 65,44 dolláron jegyezték, ami 2,85 dollár (4,55 százalék) emelkedésnek felel meg.
A Trump-kormányzat azzal indokolta lépését, hogy hiányzik Oroszország részéről a komoly elkötelezettség az ukrajnai háború lezárását célzó békefolyamat iránt. Eközben a Reuters arról is beszámolt, hogy az indiai olajfinomítók az új amerikai szankciók bevezetését követően jelentősen csökkenteni készülnek az Oroszországból származó olajimportot. A Reliance Industries, az ország legnagyobb orosz olajvásárlója például erőteljesen csökkenteni vagy teljesen leállítani tervezi a vásárlást.
Haladjunk sorjában!
1, Hazugság, hogy hiányzik Oroszország részéről a komoly elkötelezettség az ukrajnai háború lezárását célzó békefolyamat iránt. Oroszország békét akar, de csak akkor köti meg, ha elfogadják a követeléseiket. Ez evidens egy olyan ország esetében, amely előrenyomul a fronton.
2, Várjuk ki a végét, hogy Trump szankciói után mit lép Kína és India. Lehet, hogy figyelmen kívül hagyják a döntést, lehet, hogy valóban hátat fordítanak az oroszoknak, de az is lehet, hogy csak látszatra teszik ezt meg, és kikerülik a szankciókat. Oroszország hosszú hónapok óta felkészülhetett erre a helyzetre, biztos, nem ölbe tett kézzel várták az amerikai szankciókat.
3, Már most is látszik, hogy a szankciók miatt durván megdrágulhat az olaj, mert aki nem vesz Oroszországtól, annak drágábban vagy nagyon drágán kell vásárolnia máshonnan. A megnövekedett kereslet azonban jelentős áremelkedést fog okozni. Ez azonban hatással lesz Moszkva helyzetére is, mert a kevesebb olajat – nem mindenki fordul majd el orosz energiahozdozótól – többért fogják tudni eladni, és máris csökkenteni tudják a veszteségeiket.
Ráadásul, mivel Oroszország nagyrészt önellátó, könnyebben megáll a saját lábán is. S akkor még mindig ott van Észak-Korea, Irán, Belarusz vagy éppen Kazahsztán. S ostoba, aki azt hiszi, hogy India és Kína teljesen hátat fordít Moszkvának… Vagyis ki jár megint a legrosszabbul: az Európai Unió. Köszönjük meg ezt a háttérhatalomnak!






