Elképesztő fordulat: az ukránok áttörtek a fronton, és visszafoglaltak egy donyecki települést – ezzel a címmel közölt cikket a Mandiner. A címadás önmagában is megér egy-két mondatot, mert egyrészt egy település visszafoglalása nem jelent fordulatot, na pláne, hogy a falut – békeidőben – alig 1500-an lakták. Most pedig lehet, hogy üres a község, mint egy elhagyott barlang.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A Mandiner így folytatta: az ukrán hadsereg szombaton bejelentette, hogy visszafoglalta a Donyeck megyei Torszke települését, amelynek fontos szerepe van a környéken lévő Liman város védelmében.
– A Telegramon közzétett tájékoztatás szerint a harcokban mintegy száz orosz katona vesztette életét, többen pedig fogságba estek – jelezték. A Mandiner ezen a ponton megerősítette, amit mi is írtunk: a megye északi részén lévő településen a háború kitörése előtt több mint ezren éltek, mostanra azonban a legtöbb ház megsemmisült a harcokban.
Felhívták a figyelmet arra, hogy Torszke – amelyet az orosz csapatok először még 2022-ben foglaltak el rövid időre, majd nemrég ismét orosz irányítás alá került – a Zserebec folyó partján fekszik. A folyó voltaképpen természetes határnak minősül, és megnehezíti az orosz egységek Limán felé történő előrenyomulását.
Ezen a ponton nem elégedtem meg azonban azzal, hogy lelepleztem: a Mandiner cikkének címe hatásvadász és erős csúsztatás, megnéztem, mit mutatnak a oroszbarátsággal nem vádolható amerikai Háborús Tanulmányok Intézete/Institute for the Study of War (ISW) térképei és jelentései. Azt láttam, hogy ha az ukránok el is foglalták rövid időre Torszke települést, azt mára visszaszerezhették az oroszok, mert a térképeken nem látszik, hogy ukrán kézen lenne.
Vagyis:
1, Nem kizárt, hogy Torszke (egy időre) ukrán kézre került, de ezt az aktuális térképek nem igazolják.
2, Ha a hír mégis igaz, akkor egy békeidőben is kicsi, mostanra teljesen kiürült falu kerülhetett ukrán kézre.
3, Ha a hír igaz, egy falu visszafoglalása akkor is minden, csak nem fordulat és áttörés. Ha az lenne, akkor a naponta két-három ukrán falut elfoglaló orosz hadsereg újra és újra megnyerné a háborút…
4, Valószínűbb azonban, hogy még az ukrán szempontból gyengécske hír sem igaz ebben a formában…






