A világ közvéleménye mostanság értelemszerűen főként a kupjanszki és a pokrovszk-mirnohradi katlanokra és azok alakulására figyel. Nem csoda, hiszen a zsákokba sokezer jól kiképzett ukrán katona szorult be, akiknek zöme minden bizonnyal megadja magát vagy meghal a következő időszakban.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Egy-egy katona kiosonhat a zsákokból, de tömegesen, főleg nehézfelszereléssel már biztosan nem jöhetnek ki onnan az ukrán vonalak felé. A katlanok abból a szempontból is fontosak, hogy ha ezeket felszámolják az oroszok, akkor onnan lényegében akadálytalanul, de legalábbis lényegesen könnyebben indulhatnak meg Ukrajna belseje felé.

Ez a bekezdés azonban nem az ukránok számára fájdalmas katlanokról szól, hanem azokról a területekről, amelyekre kevesebb fény vetül, ugyanakkor több mint érdekesek. Kezdjük rögtön azzal, hogy az oroszok mind nagyobb területet nyernek Belgorod megye szomszédságában, Milove térségében.

Itt eddig már körülbelül 80-90 négyzetkilométert hódítottak meg Putyin csapatai, és egyelőre nem állnak le, hanem mennek előre. Ez a terület egyébként mind a régóta ostromlott Volcsanszktól, mind a már jószerivel elfoglalt Kupjanszktól 35-40 kilométerre van. Nehéz megmondani, mi lehet itt az oroszok célja, de az is lehet, hogy újabb katlanokat készítenek elő.


Mellesleg, nem tudom, emlékeztek-e még a néhány nappal ezelőtti bekezdésünkre, amely egy olyan cikket szedett ízekre, amelynek ez volt a címe: „Elképesztő fordulat: az ukránok áttörtek a fronton, és visszafoglaltak egy donyecki települést”. Ezt a cikket már akkor cáfoltuk, de a helyzet azóta sokat változott, és az események kicsit sem az ukránok szájíze szerint alakultak.

Az oroszok nemcsak visszafoglalták Torske települést, de onnan még 4-5 kilométerre nyomták vissza az ukránokat, és ezzel máris a régóta óhajtott Lyman településig jutottak, és közben Jampilt is félig elfoglalták. Ha Lyman elesik, akkor az oroszok kevesebb mint 15 kilométerre lesznek Szlavjanszktól. Ettől a területtől délkeletre egyre szorongatottabb helyzetben van Szeverszk is.

S végül érdemes megemlíteni azt is, hogy az oroszok nem álltak le a Dnyipropetrovszki területen sem. Ott mostanra meglehetősen messze jutottak, az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) térképei és jelentései szerint már Danylivka előterébe értek. Ez a település már több mint 25 kilométerre van a Donyecki terület határától. S innen már csak 60-70 kilométer van Zaporizzsja…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét