Harkiv, Luhanszk és Szumi megyékben az utóbbi időben kissé mérséklődött a harcok intenzitása, ám az oroszok továbbra is folyamatosan átcsoportosítják erőiket, és a következő támadásra készülnek. Erről Viktor Tregubov ukrán alezredes beszélt az Espreso televízió műsorában, ezt itthon az Index szemlézett.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Miként a parancsnok elmondta, a front ezen szakaszán jelenleg nem tapasztalhatók olyan heves támadások, mint néhány héttel ezelőtt, ugyanakkor állandó mozgás figyelhető meg: az orosz hadsereg rendszeresen újrarendezi egységeit, beszivárgási kísérleteket hajt végre, és folyamatosan erősítéseket vezényel előre.
Szavai szerint mindez arra utal, hogy tudatosan készítik elő a következő offenzívát. Tregubov szerint az orosz hadsereg célja az lehet, hogy már januárban megteremtse egy újabb támadás feltételeit.
Ez a gondolat, amely szerint Harkiv, Luhanszk és Szumi megyékben az utóbbi időben kissé mérséklődött a harcok intenzitása, több mint érdekes. Először is azért, mert a Luhanszki terület gyakorlatilag teljes egészében az oroszok kezén van, egy ilyen helyzetben ott nyilvánvalóan maximum az ukrán partizánokkal harcolhatnak Putyin katonái.
Nagy nyugalomról azonban a Harkivi területen sem beszélhetünk, mert amióta az oroszok elfoglalták Volcsanszk városát, azóta folyamatosan próbálnak délebbre törni, és kisebb sikereket el is értek a térségben az utóbbi hetekben.
Nem is beszélve arról, hogy Kupjanszk és környéke szintén a Harkovi területen van, ahol hetek óta egymásnak feszülnek az oroszok és az ukránok. S szintén heves harcok folytak és folynak a Borova és Shandryholove közötti területen.
Ettől függetlenül az is igaz lehet, hogy az oroszok valóban átcsoportosítják erőiket, és a következő támadásra készülnek. Benne van a pakliban, hogy az eddig is aktív frontszakaszokon igyekeznek előre törni, de az is lehet, hogy új helyen próbálják meg felmérni és adott esetben áttörni az ukrán védelmet.
Akár a kettőt egyszerre is meg lehet próbálni, minden attól függ, hogy pontosan mit akarnak az oroszok, és annak elhárítására mennyi erejük van az ukránoknak. Ki fog derülni…







