Friedrich Merz német kancellár felszólította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy Ukrajna tegyen határozott lépéseket annak érdekében, hogy a fiatal ukrán férfiak ne hagyják el az országot, hanem otthon maradjanak és teljesítsék szolgálati kötelezettségeiket. Merz mindezt az ország biztonságának kérdésével kapcsolta össze – írta az Unian, amit itthon a Index szemlézett.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A német kormányfő szerint Ukrajnának biztosítania kell, hogy a munkaképes korú fiatalok ne Németországba, Lengyelországba vagy Franciaországba utazzanak, hanem saját hazájukban találjanak megélhetést. Mint fogalmazott, erről a kérdésről már korábban is egyeztettek Brüsszelben, és véleménye szerint ez olyan elvárás, amelyet Ukrajna képes teljesíteni.
– Az ukrán férfiaknak nem az Európai Unióba kell menniük, hanem szolgálatot kell teljesíteniük – hangsúlyozta Merz, hozzátéve, hogy a fiatalok számára megfelelő munkalehetőségeket kell teremteni az országon belül.
A kancellár arról is beszélt, hogy az ukrajnai háború lezárásához kompromisszumokra lesz szükség. Szerinte Európának és szövetségeseinek kitartással, realizmussal és előrelátással kell dolgozniuk azon, hogy stabil tűzszünet, megbízható biztonsági garanciák és hosszú távú béke jöjjön létre a kontinensen.
Amit Merz mondott, az két szempontból is bicskanyitogató. Először is azért, mert a németek, arra való hivatkozással, hogy segíteni akarnak, és amúgy is kell a munkaerő, millió számra fogadtak be ázsiai és afrikai illegális bevándorlókat.
Nem volt velük bajuk. Fizettek nekik egy rakat segélyt, próbálták őket németül tanítani és alkalmazni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Erre most az európai (keresztény) kultúrkörből érkező, dolgozni akaró ukrán férfiakat otthon tartanák…
Másrészt, Merz kancellárnak pontosan kell tudnia, hogy ha az ukrán férfiak otthon maradnak, akkor nem a postahivatalokban és az utazási irodákban fognak „szolgálatot teljesíteni”, hanem nagyon jó eséllyel a frontra küldhetik őket.
Tegyük hozzá, ahol – nagy valószínűséggel – megsérülnek vagy meghalnak. Vagyis, ha Németország „nemet mond” – amúgy logikátlanul – az ukrán férfiakra, és otthon tartatja őket, akkor a szerencsétlenek a háború poklába, lényegében a vágóhídra kerülnek. Ez nagyon szégyenletes húzás volt Merz!







