Egy hete, szombat hajnalban amerikai különleges erők elfogták Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest. Mint már sokan megírták, az „Absolute Resolve” fedőnevű hadművelethez több mint 150 repülőeszközt vetettek be, hogy a venezuelai légvédelem megbénítása után végrehajtsák a rajtaütést. Az elfogott elnököt és feleségét a USS Iwo Jima hadihajó fedélzetére szállították.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Dan Caine tábornok az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón ismertette a művelet részleteit – erről mások mellett a BBC számolt be. Az akciót „észrevétlennek” és „precíznek” nevezte, amihez a közös haderő „minden elemét” bevetették, a katonák, tengerészek és a légierő tagjai pedig „összhangban” dolgoztak a hírszerző ügynökségekkel és a bűnüldöző szervekkel.

A tábornok hozzátette: a művelet „páratlan hírszerzési képességekre és évek terrorvadászati tapasztalatára” támaszkodott. A rajtaütést „hónapokig” tartó hírszerzési munka előzte meg, amelynek során kiderítették azt is, „hol élt Maduro és mit evett”. A megfelelő napot úgy választották ki, hogy egyszerre csökkentsék a civil áldozatok kockázatát és a lehető legnagyobb meglepetést okozzák.

Az akció óta egy hét telt el, és én azóta azon merengek, mennyire brutálisan hatékony és céltudatos tud lenni egy rendszer, amelynek megvan a pénze és az ereje ahhoz, hogy tettre kész legyen.


Ehhez a sikerhez az erő mellett idő és profizmus kellett még. Megoldották sokhetes előkészítés után, hogy az ellenállás a lehető legkisebb legyen. Azokat az egységeket, amelyek gondot okozhattak volna, kiiktatták, utána pedig már csak Maduro kubai testőreivel kellett elbánniuk. Ez pedig az amerikai különleges erőknek – úgy tűnik – gyerekjáték volt.

A Dallas Jockey-ja jut eszembe, aki kicsiben ugyanezt tette. Megvolt a pénze, a hatalmas és a csavaros esze, ahhoz, hogy sikeres legyen. Mindenkinél, aki az útjában volt, megtalálta a gyenge pontot, ha pedig nem volt „sara” a célpontnak, akkor csináltatott egyet az embereivel. Aki a hálójába került, nem menekülhetett. Ez csak egy film volt. De, ami kicsiben ment a filmvásznon, az megy, mehet az életben nagyban is. Akár állami szinten, csak pénz, erő és szakértelem kell hozzá. Láthattuk!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét