Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Nagypénteken Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezik a keresztény világ, ami után a Biblia szerint harmadnapra Isten fia feltámadt. Senki ne ijedjen meg, nem fogok vallási különórát tartani, téríteni, vagy komoly teológiai okfejtésekbe bocsátkozni, de érzek némi párhuzamot nagypéntek és Európa jelenlegi állapota között. Arra teszek kísérletet, hogy szubjektív módon ugyan, de leírjam a kontinens helyzetét.

1, Európa vezető politikai elitje a globalista háttérhatalom fogja, és tengerentúli kottából játszik. Elárulta a kontinens államait és az itt élőket, s arra vállalkozott, hogy segít gyarmattá, egyfajta piaccá sorvasztani az Európai Uniót. Amíg az európai elitet le nem cserélik az EU-t alkotó államok népei, ebben nem lesz változás.

Ennek a cserének azonban villámgyorsnak, határozottnak és általánosnak kell lennie, mert ha csak néhányan énekelnek ki a kánonból, pláne, ha kisebb államokról van szó, akkor azokat azonnal megrendszabályozzák! Ugye tudjuk, hogy a hírek szerint százezer amerikai katona állomásozik a kontinensen?! Nyilván nem véletlenül.

2, Meg kell állítani Európa lakosságának évtizedek óta zajló átalakulását. A kontinens „őshonos” családjai nem vállalnak elegendő gyermeket, és emiatt Európa társadalma elöregszik. A meg nem születettek „helyére” Ázsiából és Afrikából özönlöttek be gazdasági bevándorlók, akik nagy része nem beszél európai nyelveket, más vallásúak, és eltérő szokásokat hoznak magukkal.


A zömük nem integrálódott, párhuzamos társadalmakban él, és közülük sokan nyitottak a radiális eszmékre. Éppen ezért a bevándorlás elősegítése helyett a családokat kellene megerősíteni.

3, Azzal, hogy a globalista háttérhatalom gátlástalan profithajhász moguljainak érdekében az európai országok zöme – fegyverszállításokkal is – beállt Ukrajna mögé, és szankciók sorát vetette ki Oroszországra, teljes mértékben szembement saját érdekeivel. Minden az ellen szól, amit ezek az országok – és persze maguk a brüsszeli vezetők is – tesznek, de mégis így cselekszenek, mert ezt kérik a tengerentúlról. A háborúnak minél hamarabb véget kell vetni, és békét kell kötni. Ez Európa érdeke (is)!

4, Vissza kell adni az európai nemzetek hitét, önbecsülését és büszkeségét, aki semmiben nem hisz, az elveszik!

A diagnózis kész, már csak hatékony terápiára van szükség! Ránk fér!


Előző cikkÍgy vicsorognak Európa fogatlan oroszlánjai az orosz medvére
Következő cikkErőszakhullám árnyékolja be Joe Biden zöld álomvilágát

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét